Elmélyülten húzta
a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz
olyan
nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik,
hogy a kör
mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt
volna, ha nem
mérföldekre vagyunk a civilizációtól.
Rajzoltak
nekem már sok mindent
gyermekkoromban, legtöbbször piros kis
szívet, de egy idilli családi
képre is emlékszem, amit
valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel
azelőtt. De még
senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az
éjszaka
közepén. De Ő megtette.
-Tudod, sokat gondolkoztam, mit
adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután
befejezte a rajzolást.
-A születésnapom csak jövőhónapban
lesz - ellenkeztem vele.
Megfogta a kezem és a kör közepébe
állított.
-Mikor kisgyerek voltam, egy nap
édesanyám
lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk,
homokvárakat
építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk
leültünk a homokba.
Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot,
mellyel egy kört rajzolt.
Felemelt és a kör közepébe
ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a
lelkemben,
talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén."
Megöleltem.
Hosszú percekig csak
álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy
bármelyikünk is megszólalt
volna. Kapcsolatunk legszebb
pillanatai voltak.
Azóta évek teltek el, a diákszerelem
elmúlt.
Az életem során rengetegszer kaptam már szívet
képeslapra,
bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak
azon a nyári éjszakán,
csak akkor egyszer, kaptam valakitől
egy kört, melybe egy egész világot
zárt.