Csak ülök és sírok. Nem magam miatt. Valaki mást siratok. Valakit, akit jobban szeretek, mint eddig gondoltam. Feltétel nélkül, tisztán, minden önzés és hátsó szándék nélkül.
Mégsem hagytam el a szívemet. Ha elhagytam volna, most nem fájna ennyire, nem szorulna össze a torkom, és nem folynának könnyeim patakokban...

És megint eszembe jutott az a beszélgetés a Szigeten... akkor éjjel...