Egyszer régen nagyon nyomta valami a szívem, és
persze ez látszott is rajtam. Ültem a padon, és előrerévedtem. Nem értettem
hogy miért ez, miért így történik. Egyszer egy idős bácsi odaült mellém,
teljesen észrevétlenül, majd így szólt hozzám: -Mi nyomja lelked? -Semmi ami nem megoldható...-válaszoltam. -Én ezt máshogy látom... mondta az öreg. -Honnan tudja, hogy egyáltalán van bajom? Nem emlékszem hogy mondtam volna. -Gyermekem... nézz rám!- mondta az öreg, és felé fordultam. Ráncos, de mégis
sima bőre volt, és a szeme úgy csillogott, mint valami drágakő.- látod ezt?
-mondta, és közben feltűrte az ingujját.- Látod ezt a sok nevet a kezemre
tetoválva? Én is azt hittem hogy ők az igaziak. De nem így lett. A tetoválás is
olyan, mint a szív.A nevek itt is kis idő után el homályosodnak,de soha nem
tűnnek el. És ha ránézek a kezemre, látom azt a sok nevet, és eszembe jut minden
jó ... de sajnos minden rossz érzés is, ami velem.. és velük történt.A szívben
is ez zajlik. meglátsz az utcán valakit, aki hasonít rá, talán teljesen ugyan
olyan, mint ő.. vagy egy illat, amit akkor éreztél amikor melletted volt. Egy
ismerős pillanat ami már mással történik, de veletek is ugyanaz történt. Benned
él. ÉS... tudom mi bánt... azt hiszed elfelejt. De nem fog...SOHA! "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése