megkérdeztem egy idős bácsit: 

- bácsi, mi a fontosabb? szeretni vagy szeretve lenni? 

az öreg válasza ez volt: 

- melyik a fontosabb egy madárnak? a bal vagy a jobb szárnya?! 

.. ennél jobb választ nem is adhatott volna, igaza van!

 
Valaki azt mondta nemrég nekem, hogy túl jó csaj vagyok ahhoz, hogy szingli legyek. Erre csak annyit mondtam halkan, hogy:

 Nem. Ahhoz vagyok túl jó, hogy hazudjanak nekem, megcsaljanak, vagy épp játsszanak velem.

 
Annyira öreg (...) még nem vagyok, hogy a jelennél jobban szeressem a múltat, bár vannak éjszakáim, amikor valami szomorúság suhan át rajtam a felesleges fájdalmak, a magamnak köszönhető ostobaságok miatt: bizony ez így volt, így van ma is, és így lesz örökre. Valóban megbántam, hogy életemből túlságosan sokat áldoztam az úgynevezett igazság keresésére, az úgynevezett értelem megtalálására. Sosem tudtam, mit értek én igazságon, soha nem találtam meg az értelmet, amire úgy áhítoztam. Vagyis arra gondolok, hogy túlságosan sok maradt befejezetlen bennem, mert túlságosan pazarlóan bántam az idővel.

Igazából sohasem akartam mást, csupán megadni az embereknek a nevetés jelentette megkönnyebbülést. A humor gyógyszer lehet, akár az aszpirin.

Ha csak annyi lenne a dolgod az életben, hogy minden döntés előtt felhívsz valakit megkérdezni, melyik legyen, a jobb vagy a bal, és erre határozott válasz is kapnál, mi lenne veled? Buta, irányítható robot lennél, aki mindig azt teszi, amit mondanak neki, nem lenne szükség a szívedre, sem az agyadra, csak az egódra, aki végrehajtja a parancsot. Gép lennél, semmi más. De nem az vagy, dolgod a fejlődés, fejlődés a szeretetben, hogy végigjárd saját utad. Ehhez pedig kell a szíved és kell az agyad is. Hogy érezz és gondolkodj...

Úgy telik el az életünk, hogy időről időre elfelejtjük saját magunkat: eltemetjük azt, akik voltunk. Egy idő után mindannyian kimondhatatlanul belefáradunk abba, amik vagyunk, és amik voltunk.

Legyőztél, tehát még erősebb lettem.

Vagy tetszik neked valaki, vagy nem. Ha igen, hát akkor te beszélsz egész idő alatt, és még csak szóhoz se hagyod jutni a másikat. Ha viszont nem tetszik neked valaki - és többnyire így szokott lenni, (...) nohát akkor úgy ülsz ott, mint maga a halál, és hagyod, hogy az illető beszéljen csak, beszéljen, míg magától bele nem kerül a kutyaszorítóba.

Talán többféle módon lehet bátornak lenni. Tudtad, hogy a franciáknak vannak a legjobb postagalambjaik? Ők megváltoztathatják a háborút, azzal, hogy az üzeneteik célba érnek. Elengedik őket a fronton és hazaküldik őket. Mindössze ennyit tudnak. De hogy hazajussanak, át kell repülniük a háború felett. El tudod ezt képzelni, milyen szörnyű lehet? Átrepülni annyi fájdalom és kegyetlenség felett, és tudni, hogy soha nem nézhetsz lefelé. Csakis előre nézhetsz, különben soha sem jutsz haza. Kérdem én, mi lehet ennél bátrabb?

 
Nincs értelme olyan utakról beszélni, amelyeken nem mentünk végig. 

 
Nem tudom, hogy veszíthetünk-e. Vagy, hogy fáj-e a fának, mikor levelet növeszt. Volt-e valami valaha is a birtokunkban? Nem tudom, hogy valóban elrontottam-e most valami fontosat. Vagy csak elkerüljük ezentúl egymást. (...) Nem látlak majd, nem látsz majd. Feledünk. Megérte? Lehetett volna máshogy?

Az érzelmek jönnek-mennek - irányíthatatlanok. Így aztán nincs értelme aggódni miattuk. Végül is az embereket a tetteik alapján ítélik meg.

Végül úgyis azt teszed, ami a helyes, még ha nehéz is. Tudom, ez nem segít most, és azt is tudom, hogy nem mindig könnyű megtalálni a helyes utat.

Van egy mondat... "Szükségem van rád." De hogyan? És miért? Egyszerűen azért, mert vagy, létezel, élsz. Mert megnyugtató érzés számomra a létezésed. Nem lehet megmagyarázni, hogy miért. De nem is kell. Önzés ez? Egy picit, talán. (...) Ám ha te is ugyanezt éled meg, akkor már nem önzés, akkor valóban igazzá, tisztává, önzetlenné válik a mondat.

 
Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik

Az öngyilkosságba mindig két ember hal bele. Éppen ez az értelme.

Én önző vagyok, türelmetlen, és egy kicsit bizonytalan. Hibázok, irányíthatatlan vagyok és időnként nehezen kezelhető. De ha nem tudod kezelni ezeket a rossz dolgokat, akkor biztos, mint a pokol, hogy nem érdemled meg a legjobbakat sem.

Vicces, miként gyűlölnek meg, ha sikeres vagy. Bár ne így lenne. Csodálatos lenne úgy élvezni a sikert, hogy az ember ne látná azokat a tekinteteket maga körül.

Úgy gondolom, minden okkal történik. Az emberek változnak, ezért képes vagy megtanulni elengedni, a dolgok rossz irányba haladhatnak, ezért értékelni tudod, amikor jó felé mennek, elhiszed a hazugságokat, de egy idő után megtanulsz csak magadban bízni. És néha a jó dolgok szétesnek, hogy jobb dolgok születhessenek.

Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet.

Gyakran elég csak lenni valakivel. Nem kell, hogy megérintsen. Még a beszéd sem kell. Egy érzés suhan át köztetek. Nem vagy egyedül.

 
Mikor bántanak, megtanulsz gyűlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bűnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.

 
- Ha lehetne, szeretnéd

újrakezdeni? 

- Miért, lehet egy partit

kétszer elveszíteni?

El lehet azt mondani, papíron, tintával, hogy a szíved mivel van teli?

 
Én nem hiszek azokban a tévémesékben, amikor két ember találkozik, és egy pillanat alatt megszeretik egymást, mindketten szabadok és lelkesek, és egyiküknek sincsenek előzetes kételyei és aggályai.

Talán nem a legelső percben történik, de miután meglátta a férfit, a nő tíz percen belül pontosan tudja, hogy kicsoda, vagy legalábbis mit jelenthet számára, szíve mélyén az is eldőlt, hogy bele fog-e szeretni.

 
Mikor bántanak, megtanulsz gyűlölni. Másfelől viszont, mikor te bántasz másokat, haragot érzel, ugyanakkor bűnösnek is tartod magad. Azonban ha megérted ezt a fajta fájdalmat, akkor képes leszel kedves lenni másokhoz. A fájdalom ismerete segít nekünk felnőni, éretté válni. Felnőni pedig azt jelenti, hogy képes vagy mérlegelni a fájdalmat, és egyedül döntést hozni.

 
Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.

 
Ha megtalálod azt a férfit, akihez feleségül akarsz menni, (...) egy dolgot nem szabad elfelejtened: nem abból tudod meg, milyen ember valójában, amit mond, hanem abból, amit tesz.

 
Úgy telik el az életünk, hogy időről időre elfelejtjük saját magunkat: eltemetjük azt, akik voltunk. Egy idő után mindannyian kimondhatatlanul belefáradunk abba, amik vagyunk, és amik voltunk.

 
Ne kapj hisztériás rohamot, ha életed hajója néha megbillen egy markánsabb hullámtörésen. Már százszor megijedtél, hogy elsüllyed, és még mindig a nagy vízen hajózol.

Minden érzelem annyit ér, amennyi áldozatot hajlandóak vagyunk hozni érte.

 
‎"Bárki másnál szívesebben vagyok veled. Az iskolatársaink közül is téged szerettelek a legjobban. Nem voltál se féltékeny, se kicsinyes, mint egyesek.Emlékszel még, milyen jó barátnők voltunk két éven át az iskolában? Aztán összevesztünk valamin. És azóta sem szóltunk egymáshoz. Azt mondta, hogy évekkel ezelőtt kibékült volna, csak azt hitte, én nem akarom. Én meg azért nem szóltam hozzá, mert azt hittem, hogy ő nem akar beszélni velem. Hát nem furcsa, Anne, hogy az emberek milyen könnyen félreértik egymást? "

 
Azt mondod szereted az esőt..mégis kinyitod az esernyőd ha esik.

Azt mondod szereted a napsütést..de az árnyékot keresed a napfényben.

Azt mondod szereted a szelet..de bezárod az ablakot ha fúj.

Ezért félek mikor azt mondod hogy szeretsz..

 
"Nehéz feldolgozni olyasvalamit, ami rajtad kívül álló okokból történik, de téged érint. Ha meghalt volna, akkor abban a tudatban kellene feldolgoznom az eseményeket, hogy szeretett. De így, hogy gondolkodás nélkül lecserélt valaki másra, így csak azt érezhetem, hogy becsapott."

 
Azt mondtad szeretsz, most mégis átlépsz rajtam, mikor szükséged volt rám, én ott voltam a bajban. Azt mondtad higgyek neked, mégis hazudtál, elhittem szavaid, mert egy szebb világot adtál. Azt mondtad csak én vagyok, mégse voltam első, Azt mondtad igen, és mégsem dominált a belső. Azt mondtad örökre, én azt mondtam halálig. eljutottunk a biztos igentől, a bizonytalan talánig.

 
Elveszettebb voltam mint bármikor. Nem volt semmi amihez kötődhettem volna.

Semmi érzés vagy félelem nem volt bennem - semmi amiért még reménykedhettem volna.

És akkor rájöttem : nem mindegy, hogy meg akarsz halni, vagy csak nem akarsz élni.

Ha meghalni akarsz akkor legalább valami célt látsz magad előtt. Ha csak élni nem akarsz, akkor tényleg üres vagy.

 
Visszaélni a másik bizalmával... talán a legvisszataszítóbb dolog amit egy ember tehet!

Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor egy másik embernek felcsillan a szeme és rád mosolyog, mert boldog, hogy láthat téged!

 
Köszönöm annak aki elhagyott valaki másért. Közlöm vele így utólag, hogy sokkal erősebbé tett, és hiába veri a nyálát, most már úgy sem kap meg!

csoda vagy! ♥

 
Tetszel.

Nem vagyok szerelmes. Tetszel, ennyi az egész.

A szemeddel akarom látni a világot, jobban akarlak ismerni, mint bárki... Tudni akarom, mi volt a jeled az oviban vagy, hogy melyik a legelső emléked, amire tisztán emlékszel. Gyerekből felnőtté akarok melletted válni, vagy valami olyasmivé. Ott akarok lenni, amikor boldog vagy és akkor is, amikor másnaposan az ágyat nyomod.

Nem, nem vagyok szerelmes beléd. Ahányszor ezt kimondtam, mindig minden elromlott körülöttem. Én nem vagyok szerelmes, csak tetszel, a hajad, a hangod, a szád... Ha a sors azt akarja, mi együtt leszünk.

Majd egyszer.