"Ha kiderülne, hogy csupán öt percünk van elmondani mindazt, amit elakarnánk mondani, az összes telefonfülke foglalt lenne, és mindegyikből azt dadogná valaki valakinek, hogy szereti ..." :)
049 A szív egy nyomdahibás naptár, ezt mondta.
2011. december 31., szombat
2011. december 29., csütörtök
A káoszban keress egy kezet, melyet elérhetsz és megérinthetsz és megfoghatsz, keress öt ujjat, amelyben megbízhatsz, és akkor egy pillanatra - de nem tovább, csak egy pillanatra -, egy pillanatra rend lesz a káoszban, nyugalom, lesz középpontja: két összefonódott kéz, aztán a kezek széthullanak, és többé nem találják egymást, és visszatér a káosz, és rosszabb lesz, mint volt. Megérinteni egy kezet a káoszban, ez a szerelem.
2011. december 28., szerda
‘Mikor visszaemlékezem, hogy milyen volt a volt, próbálom tompítani a leírni kívánkozó szavakat, hogy legalább a látszata ne legyen meg, hogy még mindig felkavar. Lehunyt szemhéjam mögött pörgetem az eseményeket, keresem az elfelejtett jeleneteket, melyek eszembe juttatják: én is hibás vagyok, talán jobban is mint ő… de hiába kutakodom, nem lelem őket. Közben meg félek, hogy észreveszik mások, hogy a múltban járok, hogy hiába akarok szabadulni, az bizony fogva tart, mert a meg nem válaszolt miértek örökké kísértik az újra meg újra kérdező boldogtalant.’
2011. december 26., hétfő
- Miért nincs vége soha a szenvedésnek? Miért kell mindennek újra meg újra megismétlődnie?
- Az ember egy pillanatra sem pihenhet meg. Ma eszik, de holnap megint éhes lesz. Beleszeret valakibe, aztán a szerelem elmúlik. Nincs semmije, amikor megszületik – se inge, se gatyája. Egész életében keményen dolgozik, aztán meghal, úgy, hogy megint csak nincsen semmije – se inge, se gatyája. Az ember fiatal, aztán megöregszik. Akármilyen keményen dolgozik is, az idő ellen nem veheti fel a harcot.. ‘
Sápadt és meggyötört arcukon halvány mosoly tűnt fel: Igen, itt vannak ők egymásnak mindig mindenben! (...) Kettőjüknek legalább vigaszt nyújtott ez a gondolat. Az, hogy ,,itt vannak egymásnak", éppen annyit jelentett a számukra, mint a viharban hányódónak a mentőhajó, és ők tudták, hogy ez valójában mekkora szerencse.
Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni
Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni
A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot
Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat
Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel
És ének szóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni
S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni
Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tieddel,
hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis
megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk
az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni
az árulás vádját azért, hogy ne áruld el saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelenlétéből
ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy IGEN !!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban.
2011. december 25., vasárnap
"Soha nem felejtem, mit éreztem, mikor először megláttalak. Volt benned valami különleges, ami örökre megmarad emlékezetemben. Talán a szemeid, talán a kezeid vagy az ellenállhatatlan mosolyod - mindazok a dolgok, amiket már oly jól ismerek. Bármi is volt az, magával ragadott és megigézett. Ha most rád nézek, olyan embert látok, aki életem mindennél fontosabb részévé vált. Vannak pillanatok, mikor újból érzem a varázslatot, ugyanazt a láthatatlan erőt, amely feléd húz - éppúgy, mint mikor legelőször találkoztunk. És ilyenkor újból megtörténik velem - szerelmes leszek."
"Drága Allie!
Tegnap éjjel nem tudtam aludni,
mert tudom hogy mindennek vége köztünk.
Már nem vagyok szomorú, mert tudom,
hogy ez igazi szerelem volt.
És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben,
boldogan fogok rád mosolyogni,
és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt,
miközben megtanultunk szeretni.
Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkal,
lángra lobbantja szívünket, és béként teremt az elménkben.
Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.
Szeretlek!
- Szia!
- Noah? Noah!
- Szia Drágám! Sajnálom, hogy nem lehettem itt, hogy felolvassak.
- Nem tudtam, mit tegyek.Attól féltem, soha nem jössz vissza.
- Én mindig visszajövök.
- Mi lesz velünk?Ha már nem fogok emlékezni...semmire.
Akkor mit csinálsz?
- Itt leszek veled.Nem hagylak el.
- Kérdeznék valamit.
- Mondjad kedvesem.
- Gondolod, hogy a szerelmünk képes csodát tenni?
- Egész biztos.Ezért...ezért térsz vissza hozzám mindig.
- Azt is megteheti, hogy együtt haljunk meg.
- A szerelmünkkel mindent elérünk amit szeretnénk.
- Szeretlek!
- Én is szeretlek!
- Jó éjt!
- Jó éjt!Még találkozunk..
2011. december 23., péntek
Nem írhatom azt, hogy a karkötő születésének hosszú története lenne, mivel egyik pillanatról a másikra talált meg az ötlet.
Szokásomhoz híven, hazafelé zötykölődve a vonaton, egy régi szufi történetet olvasgattam, ami egy királyról szólt, aki folyton a jókedv és a levertség állapota között hullámzott. Manapság azt az ítéletet olvasnánk a fejére: mániákus depressziós volt.
A királyt már a legkisebb incidens is teljesen kiborította, és a boldogsága pillanatok alatt át változott csalódássá és kétség beeséssé. Egy idő múlva belefáradt önmagába és az életbe, és kivezető utat keresett. Hívatta a királyságban élő, megvilágosodott ember hírében álló bölcset. Amikor az megérkezett, így szólt hozzá: "Olyan akarok lenni, mint te. Tudsz-e adni valamit, ami az életembe kiegyensúlyozottságot, nyugalmat és bölcsességet hozna? Bármennyit is kérsz érte, megfizetem."
A bölcs így felelt: "Talán tudnék rajtad segíteni, de annak az ára oly hatalmas, hogy az egész királyságod sem lenne elegendő a megfizetésére. Ezért hát ajándékként adom, feltéve, hogy aztán becsben tartod. A király biztosította e felől, mire a bölcs távozott.
Néhány hét múlva visszatért, és átnyújtott a királynak egy díszes, nefrit kőből faragott ládikát. A király kinyitotta, s abban egy egyszerű arany gyűrűt talált. A gyűrűbe néhány betűt véstek. A bevésett szöveg így szólt: "Ez is el fog múlni".
"Mit jelent ez?" - kérdezte a király. A bölcs így felelt: "Mindig legyen rajtad e gyűrű! Bármi is történjék, mielőtt azt jónak vagy rossznak neveznéd, érintsd meg a gyűrűt, és olvasd el a rajta lévő szavakat! Ily módon mostantól békességben élsz majd.
Végére jutva a történetnek, kicsúszott kezemből a könyv, majd mélyen elaludtam. Álmomban az ujjamat néztem, és csodálkozva forgattam rajta a gyűrűt, olvasva a belevésett sort: "Ez is el fog múlni". Álmomban valami megmagyarázhatatlan nyugalmat éreztem, fütyörészve éltem a mindennapjaimat, és épp az egyik ismerősömnek mutogattam a gyűrűt az ujjamon, amikor zökkenve állt meg a vonat. Összekaptam magam, és ugrás lefele.
Napokig álmodtam a gyűrűvel és a rávésett mondattal, amikor eszembe jutott, mi lenne, ha kipróbálnám? Egy vékonyka papír csíkot készítettem ezzel a felirattal, majd a csuklómra ragasztva használni kezdtem.
Egy hét múlva észrevettem, egyre kevesebbszer minősítem a napi eseményeket jónak, vagy épp rossznak, észrevettem, hogy e kis papír csíkocska, minden pillanatban képes volt megtapasztaltatni velem a ragaszkodás nélküli élet érzést, és lassan kezdett kibontakozni a nyugodtabb, kiegyen súlyozottabb megélése az életnek.
Úgy éreztem, elmém csapdába szorult. Mattot kapott, beszorult a sarokba, egyre kevesebbszer hatalmasodott el rajtam akarata, egyre kevesebbszer tévelyegtem a múltba vagy épp a jövőbe, mert a kis papír csíkocska folyamatosan a jelenbe lökdösött.
A többi már kézenfekvő volt: milyen nagyszerű lehetőség lenne ez másoknak is, hisz annyian tévelygünk elménk kreálta mű világba, amit tévesen életnek nevezünk. Lehet ennél egyszerűbb és nagyszerűbb módja annak, hogy felébredjünk e mű életből?
Mivel hipnózissal foglalkozom, illetve dolgozom, egyértelmű volt számomra e kis papír csík ön hipnózis jelentősége is, hisz valahányszor, amikor csak elolvasod a mondatot, egyre mélyebben rögzíted azt. Így született meg a szilikon karpánt ötlete.
De nézzünk mélyére ennek a karpántnak, azaz mit is jelent valójában ez a mondat: "Ez is el fog múlni".
A mondat üzenete: a teljes belső szabadság, a megvilágosodott élet megjelenéséhez három dolog szükséges: kerülni az ellenállást, azaz ne feszülj neki az eseményeknek, amik veled történnek, kerülni az ítélkezést, azaz ne minősíts, és kerülni, megszüntetni a ragaszkodást.
A karpánt, a nap minden pillanatában figyelmeztet, semmibe se ragadj bele, semmihez se ragaszkodj, mert el fog múlni, azaz ráébreszt, nincs állandóság az életedbe. Ha boldog vagy, engedd el, mert úgy is el fog múlni. Ha depressziós vagy, ne aggódj, az is el fog múlni, ha szorongsz, vagy rossz napod van, vagy épp dühöngsz, ne aggódj, az is el fog múlni. A karkötő mindig figyelmeztet: minden érzés, minden gondolat, minden, amiben hiszel, minden, amit az életednek nevezel: el fog múlni.
Néhányan megkérdezték, akiknek meséltem erről a karkötőről, hogy ez nem teszi az embereket cinikussá, vagy esetleg életunttá?
Nem, ha megérted, mit akar üzenni neked. Nem tesz cinikussá, sőt megtanít arra, hogy élj meg minden pillanatot, ami adódik a napjaid során, mert soha nem tér vissza, éld meg a jelent, olyan mélyen - minden örömével és boldogságával -, amilyen mélyen csak képes vagy.
A karkötő megtanít, hogy észre vedd a boldogságot, észre vedd a szépet, mert mindig figyelmeztet: el fog múlni. A karkötőt nem tudod meghazudtolni.
A karkötőn lévő mondat nem azt üzeni, hogy ne élvezd az életedben a jót, és nem is csupán az a célja, hogy a boldogtalannak ítélt helyzeted idején megvigasztaljon. Az üzenetnek mélyebb a mondanivalója. Rá akar ébreszteni, ahogy Tolle is írja: "minden helyzet mulandó, ugyanis minden állapot akár jó, akár rossz átmeneti. Amikor fölfogod, hogy minden állapot átmeneti, kevésbé ragaszkodsz hozzájuk, és már nem azonosulsz velük olyan nagy mértékben. Ragaszkodás mentesen élni nem azt jelenti, hogy nem élvezheted a jót, amit a világ felkínál. Épp ellenkezőleg, még jobban élvezed. Hiszen ha már látod és elfogadod minden dolog mulandóságát és a változás elkerülhetetlenségét, akkor a veszteségtől való félelem és a jövővel kapcsolatos szorongás nélkül élvezheted a világ örömeit, amíg tartanak. Ha nem kötődsz semmihez, akkor magasabbról láthatsz rá életed eseményeire, ahelyett, hogy elvesznél bennük."
Munkám során arra lettem leginkább figyelmes, hogy a destruktív lelki állapot megjelenését illetve annak folyamatos jelenlétét a "soha nem fog elmúlni", vagy ehhez hasonló gondolatok, gondolatokkal való azonosulások táplálják.
Ehhez hozzá kell még tennem, hogy amikor rákos betegekkel foglalkozom, a munka legnehezebb része nem a betegségből való kimozdulás, hanem annak a hipnózisnak a megszüntetése, illetve felülírása, amit az orvos társadalom ültet el a betegbe, miszerint hiába válik tünet mentessé valaki, nyomatékosan felhívják a figyelmét, hogy min. 5 évig számíthat a rák visszatérésére. És ez szörnyű, hisz a pácienst nem engedi ki a betegség tudatból, aminek tudjuk, hogy mi a következménye.
A karkötő hozzásegít, hogy felébresszen: nem az vagy akinek gondolod magad, hanem az, aki tudja, hogy csupán egy gondolattal azonosult.
Sokat írhatnék még, hisz nap, mint nap újabb és újabb élményeket lehet megtapasztalni. Ezért, hogy ha mélyrehatóbban is meg akarod tapasztalni a karkötő mondanivalóját, októbertől induló egy napos előadások valamelyikére szeretettel várlak, ahol nem csak egy karkötőt kapsz, hanem egy nagyszerű hipnózis gyakorlaton is részt vehetsz, ami segít felébreszteni a benned szunnyadó "Léteztetőt."
Utoljára hagy meséljek el neked, egy nem rég tapasztalt személyes élményt.
Minden nap, ahogy egyre többet tapasztalhattam a karkötő által, úgy növekedett bennem a tett vágy, az akarat, hogy minél gyorsabban minél több emberhez eljusson az, amit én is tapasztalok. Álmokat kergettem álmok után, és már láttam magam előtt, ahogy ez a kis karkötő elindítja az embereket a tudatosság felé, láttam magam előtt, hogy mindenki ezt hordja, és csak úgy dagadt és csak dagadt bennem ez az energia, amikor egy pillanatra a csuklómra tévedt a szemem: "Ez is el fog múlni"
Abban a pillanatban megértettem, ha nem vigyázok, elragad az elmém, az elmémen keresztül az egóm, és akkor, jaj lesz nekem. Visszatérített. Azt üzente: minden el fog múlni, csak egy valami nem. Az Igazság. Az örök.
És mi az Igazság? Isten az Igazság. A múlandóság mondata felébreszt, és ha felébredünk, Isten végre megérinthet minket....
2011. december 19., hétfő
2011. december 18., vasárnap
Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zűrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk Te, kíváncsi olvasó, észreveszel egy ellenkező nemű egyedet tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a szemed kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befelé akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához érjen, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog.. A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.
Bizonyos fajta fájdalmat nem tudnak a kórházban gyógyítani, ezért a szenvedők megteszik, amit tudnak, hogy magukat gyógyítsák meg. A magány fájdalmát gyógyítani lehet új barátokkal. A gyötrő bűntudatot enyhíteni lehet pénzzel. Az égő vágyat csökkenteni tudják apró kedvességgel. De sajnos mindig lesznek olyanok, akik nem gyógyulhatnak meg, mert rájönnek, hogy még több fájdalom vár rájuk.
2011. december 17., szombat
A fájdalom önmagában egy nehéz érzés, amit az emberek sokszor nem tudnak elfogadni. Valahol bennük van egy kis fény, a remény, hogy majd jobb lesz. De mikor? Mikor lesz jobb? Nem lesz jobb sosem. A fájdalom benned marad ég és mar de ki kell bírni, csak gondolj arra a kis fényre. Ami ott ég benned. És hogy ha teljes szíved fogja diktálni, akkor a kis fényből egy közeli, sokkal nagyobb láng fog égni.
• 12 fájdalmas dolog, amit az élettől kaphatsz:
1. Visszakapni azokat az érzéseket, melyeket elpróbáltál elfelejteni.
2. Olyat szeretni, aki téged nem szeret viszont.
3. Megpróbálni elrejteni az érzéseidet.
4. Visszaemlékezni a szép időkre.
5. Elkötelezni magad valaki iránt, még akkor is, ha tudod, hogy nem tart örökké.
6. Túlságosan szeretni valakit, s rájönni, hogy ő nem szeret viszont annyira.
7. Az igaz szerelem, az igazi emberrel, de rossz időben.
8. Egy nagy csalódás után vállalni a kockázatot, hogy újra szerelembe ess.
9. Elfogadni azt, amit nehéz.
10. A "mi lett volna, ha..." mondatok.
11. Védeni a szíved azzal, hogy ne szeress valakit.
12. Reménytelen szerelem.
Az élet megtanított arra, hogy mikor harcoljak valakiért, és mikor álljak félre, ha én nem szeretek, vagy ha engem nem szeretnek! Megtanított arra is, hogy mikor a legfontosabb döntéseket hozom, hogy döntsek jól! Azt is megmutatta, hogy sok embert elvesztek, és sok embert el kell majd engednem, akiket szeretek, de erősnek kell lennem, és arra kell gondolnom, hogy mások számítanak rám! Idővel begyógyulnak a sebek, mert aki elment, az nem jön vissza. Persze ebből természetesen sok minden nem igaz. Az élet csak remélni tanított meg. Remélni azt, hogy tudjam, mikor kell harcolni, s félreállni. Remélni, hogy jó döntést hozok, mikor döntést kell hoznom. Remélni, hogy akit elvesztek, annak jobb lesz, és én majd erős tudok maradni, hogy továbblépjek, és csak a jó emlékeket őrizzem meg. Remélni, hogy begyógyulnak a sebek, a legmélyebbek is, begyógyuljanak, de ne tűnjenek el. Minden egyes sebet szeretek a szívemen, minden én vagyok, és a múltam, ott kell lenniük! Gyönyörű hegek..
Nélkülük üres lennék. Tehát csak remélhetem, hogy így fogok élni. De nekem ez a pár remény pont elég. Így akarok élni..
Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. (...) Ez olyan: egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... Nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.
A rajongó szerelem egyik főbb ismérve a függőségi érzet. Azzal kezdődik, mikor bámulatod tárgya rád zúdít egy mámorító, érzék csalódást előidéző nagyság rendű valamit, amelyről még magadnak sem merted bevallani, mennyire kívántad - mondjuk egy eget rengető szerelem és felkavaró érzelmek kábítószerszerű keverékét. Hamarosan egy igazi narkós kiéhezettségével fogsz sóvárogni a szenvedélyes figyelemre. Amikor pedig nem kapod meg az adagod, egyből magad alá kerülsz: dilis leszel, és kimerült (arról nem is beszélve, hogy neheztelni fogsz a dealerre, aki kialakította benned ezt a függőséget, ám most meg nem hajlandó arra, hogy felköhögje az árut, pedig tudod, hogy van neki valahol raktáron, a fenébe is, hiszen eddig ingyen adta!) Aztán ott találod magad a sarokban remegve, lesoványodva, (...) közben imádatod tárgya elkezd undorodni tőled. Úgy néz rád, mintha soha nem találkoztatok volna korábban, és furcsa módon nem is hibáztatod ezért.
Ő volt életem nagy szerelme. (...) A barátaim mindig azt mondták, ha egymásra nézünk, szikrázik a levegő. Hagytam elmenni! Hagytam elmenni, mert túl büszke voltam, hogy bevalljam neki az érzéseimet. Bárcsak tudtam volna ezt a te korodban. Milliószor hallottad, hogy túl rövid az élet, de mondok neked valamit, ez megtanított arra, hogy tényleg piszok rövid az élet. Nagy kár elpazarolni.
El kellett mondanom, ami a szívemet nyomta. De most, hogy elmentél, már nem tudom, jól tettem-e, hogy azt mondtam, nem vagyok biztos az irántad táplált érzelmeimben. Azt érzem, hogy ragaszkodom hozzád. Ezt az is bizonyítja, hogy ebben a pillanatban is hiányzol, de ugyanakkor... úgy érzem, mint pár, már nem működünk. (...) Ha arra gondolok, mi lenne, ha nem látnálak többet, az nagyon fáj, és bizonyos értelemben meg akarlak tartani. Fogalmazhatnánk úgy, hogy mint barátot, de ez a szó túl gyenge. Te vagy az az ember, aki a legközelebb áll hozzám a világon.
Olyan lány vagyok, aki folyton szanaszét hagyja a dolgait. Örökké elveszítem például a hullám csatjaim... A kulcsom. A fülbevalóm párját. Néha úgy érzem a fejemet is... de ez még csak a kezdet. Folyton azon kapom magam, hogy elvesztegetem az időm - nem csak perceket, de napokat, heteket, hónapokat.. bár még ezt az érzést is tudom kezelni valahogy. De a tudat, hogy egyszer Téged is elveszíthetlek.. tudod, szokták mondani, hogy néhány érzés igazi "csendes gyilkos": lassan kínoz, szinte megfojt.. na ez pont ilyen. Ez egy olyan érzés, amivel egyszerűen képtelen vagyok megbirkózni...
Sok embert szeretek, de nem mindenkit. Sok mindent megbocsájtok, de nem mindent. Gyorsan felejtek, de nem mindent. Nem vagyok bosszúálló, de sok mindent megvetek. Akit szeretek az tudja, akit nem szeretek az érzi. Az igaz barátokért keresztül megyek a poklon, a többieknek pedig megmutatom, hogy hol van az!
2011. december 11., vasárnap
Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól.
2011. december 4., vasárnap
Tanuld meg a férfi nélkül is jól érezni magad! Hadd jöjjön rá, hogy önálló egyéniség vagy, érdekes, értékes, magabiztos nő, akiért újra és újra meg kell küzdenie. Ne borulj a lába elé! Ne mutasd ki folyton a szerelmedet! Önmagadat tartsd a legfontosabbnak, ne őt! Ha van önérzeted, ha van önálló véleményed, akkor sosem fordul el tőled.
Nem múlik. Egyszerűen nem múlik, bármit is tettél vagy mondtál, nem múlik el, nem tudom leállítani. A kezem önkéntelenül is nyúlna feléd, a lelkem ösztönösen hozzád kívánkozik. Olyan, minta megszűnnék létezni. Őrülten hiányzol, és nem tudok ellene tenni, nem tudom, mi ez a dolog, de képtelen vagyok leállítani. Vagy nevezzük a nevén, ez a romlott szerelem. Nem tudom kiölni magamból.
Kövesd a szíved, nem könnyű, jól gondolod. Néha a szív oda visz, ahova nem kellene menned, helyekre, ahol félsz... akkor is ha izgató, veszélyes vagy lebilincselő. És néha a szív életre kelt történeteket, amiknek nem lehet boldog vége. Ez a nehezebb rész, amikor követed a szíved, és felrúgod a szabályokat, kilépsz az ismeretlenbe. És itt nem fordulhatsz többé vissza. "
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)