-De miért panaszkodsz? Miért nem örülsz inkább?

-Ugyan minek? Nem lehetek a jelene, nem lehetek a jövője...

-Akkor annak örülj, hogy a múltja vagy!

Az emberek mindig azt mondják mosolyogjak, mintha a mosolygás eltüntetné

az összes sebet és fájdalmat.. hát én megpróbáltam. Megpróbáltam elrejteni az

összes keserűséget, és eltakarni a szomorúságot a mosolyokkal, és megtanultam,

hogyha belül fáj, akkor a szíved úgyis megtalálja a módját hogy kimutassa,

teljesen mindegy, hány maszkot viselsz.

Tudod mi a szép a szerelemben? Hogy vidám, hogy mosolya van. Nem szabad szomorúan szeretni. És nem szabad eltékozolni a leggyönyörűbb napokat. Meg kell ragadni a pillanatot, meg kell állítani az időt, le kell rögzíteni a boldogságot: "megfogtalak, itt vagy", mert a szerelem ihlet, ritka percek csodája.

A szerelem mindenkit meghülyít. Olyan, mint a háború, az éhínség, vagy az olajszennyezés, egy idő után már nem emlékszünk, mi tett minket boldogtalanná a történelemben. Második alkalommal talán még nehezebb szembesülni a ténnyel, hogy nem szeretnek viszont, akkor már tudod, mit éreztél az első csalódáskor. Amikor először vagy szerelmes, az valami hihetetlen érzés. Másodszorra viszont, miután már összetörték a szíved, óvatosabbá válsz. Egy kicsit érzékenyebb leszel attól, hogy eldobják az érzéseidet, de mégis beleesel a csapdába újra és újra és újra..

Arra születtem, hogy érezzek és megismerjem a világot. Hogy saját képességeimet kibontsam, határaimat feszegessem, és átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, és megéljem minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová, mégis különálló személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek. Hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérni fog az a bizonyos 'mi lett volna, ha...?' kérdés, amit a világon a legjobban utálok..

Ülsz a padlón, és vársz valakit, aki felkarol, aki teljessé akar tenni, aki nem kérdez, csak cselekszik... és mindig helyesen cselekszik. Várod azt, aki ismer, aki szinte te vagy, aki magával visz ismert és ismeretlen világokon keresztül, aki egy kicsit elcsavarja a fejed, és felejteni enged..

Biztos ismeritek, amikor látszólag minden rendben, de mégsem érzed az elégedettséget, a teljességet, valamire vársz, hogy megtörténjen, de csak peregnek a napok, és azt sem tudod, mi az.. Telnek a napjaid, de nem éled az életed úgy igazán. Egy kicsit sajnálod magad a korod miatt, mert már egy rakás dologról lemaradtál, és ezek a lehetőségek soha nem jönnek már vissza. Sajnálod az elmúlt évek jó dolgait, és vágyakozva gondolsz vissza rájuk, mint 'régi szép időkre.

Ha szomorú vagy felvidít, ha visítozol, elcsitít. Segít a problémáidat megoldani, és ha unatkozol elmegy veled csavarogni. Akár depressziós is lehetsz, megvigasztal és elmondja a tényeket, mit csináltál rosszul és mit nem. Ne feledd, attól, hogy kiabál és veszekedtek, még a pártodon áll. Ha nem is mindig kedves veled, hidd el, csak jót akar neked és szeret. És ami a legfontosabb, hogy őszinte legyen veled. Mindenkinek kívánom, egy ilyen barátot találjon. Nekem már megvan, és ez Te vagy, bár ezt biztosan tudod, de azért elmondom:

Te vagy a legjobb barátom!

Mindenkinek vannak problémái, egy nap sem tökéletes, egy élet sem gondtalan, egyetlen ember sem hibátlan. Engem nem kell szeretned, vélhetsz rólam bármit.. ha ennyire unalmas az életed, hát foglalkozz az enyémmel nyugodtan, ahogy gondolod! Ám ha a kudarcaimra pályázol, ha a bukásomat várod, akkor ki kell ábrándítsalak. Bennem feleannyi kárörvendés sincs, mint benned; engem nem boldogít más szomorúsága.. és épp ezek miatt vagyok nálad százszor erősebb és különb. :)

Minél tovább ismersz valakit, annál többet változik a külseje. Egy vonzó ember is rondává válhat a szemedben, ha utálod. Közben más, akit alig vettél észre, akire csak épphogy ránéztél, ha megszereted, abból egyszerre a világ legszebb tüneménye válhat, és nem akarsz mást, csak a közelében lenni..

Talán csak álmodlak. Talán te álmodsz engem; talán csak egymás álmaiban létezünk, és reggelente, amikor felébredünk, elfelejtjük egymást.

Ültem a földön.csak ültem.Nem tudom hány percig,vagy óráig.Csak ültem.Arra gondoltam milyen volt az illatod,hogyan fogtad meg a derekam mikor puszit adtál,hogy böktél meg amikor viccelődtünk.csak magunkat láttam. Együtt.lehetőségem lett volna odabújni hozzád, megcsókolni,kérni hogy szeress.Akartalak.Akarom újra hogy láthassalak,halljam a hangod,érezzem az illatod és azt hogy ne féljek ezt kimondani.kellesz.Mert szeretlek.

-Készen állsz?

-Mondjuk

-Mi az hogy mondjuk?!

-Mondjuk készen is állok meg nem is. Félek a kudarctól, de ha nem teszek semmit,nem fog változni.

Istenem, milyen hamar itt lesz az idő, amikor többé nem látom, nem hallom a határozott, megnyugtató lépteit a házban, nem találom az asztalon a virágait! És mit értem el eddig? Álmodoztam, ringatóztam az élvezetben, ahelyett, hogy megnyertem volna, hogy harcoltam volna érte, hogy örökre magamhoz vonzottam volna! Minden eszembe jutott, amit valaha az igaz szerelemről mondott, száz finom, figyelmeztető szó, száz csendes csábítás, ígéret talán. S én kezdtem velük valamit? Semmit! Semmit!

A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted!

"Alig emlékszem erre a szerelemre! - vetette oda kihívóan a szívének, nyugtalanul várva válaszát, de szíve meg sem remegett, nem dobogott hevesebben, nem emésztette a vágy, csak előtűnt ama szörnyű pillanatok emlékezete."

" Homályosak voltak az emlékeim. Nem emlékeztem már, hogy mi volt a valóság, és mi az ami csak a képzeletemben történt meg. Csak a varázslatra emlékeztem. A vágyra. Fiatalok voltunk, ügyetlenek, tapasztalatlanok, de mégis volt benne valami fantasztikus."

,,Azért nem tudsz koncentrálni, mert túlságosan félsz attól, hogy elveszítheted őt, és aztán már semmi sem lenne ugyanolyan. És rájössz, hogy az egyetlen hely, ahol a legjobban érzed magad, az ott van, amikor mellette fekszel, és csak hallgatod, ahogy lélegzik."

" Minden egyes mozdulata, érintése, mosolya, tette, bonyolult. Félek hogy kőszívét, már én sem tudom megjavítani. Pedig szeretem. Nagyon. Ez egy bonyolult szerelem. Itt már csak az a kérdés hogy szerelem e?!"

' Nem reménykedem abban, hogy ez a kapcsolat sírig fog tartani. Az első szerelmemnél elképzeltem, ahogy fehér ruhában vonulok az oltár elé, hozzá megyek,milyen szép gyerekeink lesznek. Aztán egy "viszlát"-tal összetörte mind az álmaimat, mind a szívemet. Most itt van valaki, aki jobban szeret engem az életénél is, és én félek. Félek elképzelni a fehér ruhát és a nászindulót. Vagy csak nem tudom elképzelni? Tudom, hogy a tündérmesék nem tartanak örökké, és félek, hogy ez se fog. Ki tudja, mit hoz majd a holnap, én igyekezni fogok szeretni teljes szívemből, ameddig csak lehet, és amíg egy újabb "viszlát" össze nem töri az összes álmot. '

Meg voltam róla győződve, hogy csak vele lehetek boldog, de nem azért, mert jobban szerettem, mint bármi mást ezen a földön. Hanem mert azt gondoltam, hogy csak ő ért meg, ő ismeri a szokásaimat, a mániáimat, a világnézetemet. Hálás voltam azért, amit értem tett, és úgy éreztem, hogy neki is hálásnak kéne lennie azért, amit én tettem érte. Megszoktam, hogy az ő szemével nézzem a világot.. '

,Minden álmodért harcolnod kell,hiszen ki tudja :lehet,hogy amelyiket elengeded,éppen az tenne teljessé!"

"Szívemet erős kapocs fogja össze, szinte már túl szoros is. Nehéz lakatot vert rá egykor az a megsemmisítő szomorúság. Kulcsát eldobtam a felejtés tavának sötétjébe. Emlékszem, mikor szinte fuldokoltam a könnyeimben mielőtt beledobtam abba a feneketlen katlanba. Választhattam. A kulcsot vagy magamnál tartom mindig elöl, ott a szívem közelében és hagyom, hogy valaki majd elvegye, kinyissa, majd újra és újra azt hazudja, de gyönyörű ez az én kincsem. Majd, mint egy játékára nem vigyázó kis gyerek, kiejtse a kezéből, hátra hagyva engem a szilánkokkal. Én pedig hosszas küzdelem után azt mondjam: 'érzem megint', hogy halljam újra azt a vibráló lüktetést. Megint érezzem a szerelem komisz szellőjét vagy próbáljam magamból kiölni az érzések csíráit is. Eldobhattam a kulcsot. Ezzel a menekülést választva, hogy soha többé ne kelljen javítgatni azt, ami elromlott. Ne kelljen bódító kacagások után futni, hamis, édeskés szavakban hinni. Csak semmivel nem törődve élni, megtagadva minden apró kis örömöt. Hát én ezt választottam.."

Azt mondják, hogy a legszomorúbb dolog, amivel az ember valaha is szembekerül az, ami megtörténhet vele. De milyen volt az az ember aki szembenézett vele? Vagy milyen nem volt? Esetleg milyen nem lesz már többé? Sosem könnyű a jó utat választani. De ennek a döntésnek a meghozatalakor csakis a szívünkre hallgathatunk. Néha megtaláljuk a jobb felé vezető utat. Néha harcolunk a hibáink, a rossz indul

És talán mert magabiztos, mindenki azt hiszi, hogy jól van. De nincs.

Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélen talált bottal. 

Lehetsz gazdag, vagy szegény, buta, vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. 

Hány emberről mondhatod ezt el? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami te vagy, az különleges?

Olyan, mintha valaki gyomorszájon rúgott volna. Mintha megállt volna a szíved. Olyan, mint az álom amiben zuhansz a semmibe és hiába próbálsz felébredni mielőtt földet érnél, sajnos nem tehetsz semmit. Nem bízol többé semmiben, senki sem az akinek mondja magát. Az életed örökre megváltozik és az egyetlen dolog amit profitálsz ebből a rémségből, hogy többé senki sem fogja így összetörni a szíved.

A legtöbbet a múlt hibáiból tanulhatunk. A múltban elkövetett hiba a jövő bölcsessége.

Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megteszünk.

Néha nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér.

,,A könnyebb utat akarod választani, mert félsz. Félsz, mert ha elbuksz, akkor nem tudsz mást hibáztatni. De hadd mondjak valamit: az élet ijesztő, szokj hozzá! Nincsenek varázsos megoldások, minden tőlünk függ, úgyhogy állj talpra, menj és tegyél érte valamit! Mert az értékes dolgokat sohasem könnyű megszerezni."

,,Másnap esett. Ez már nem a tél ónos esője volt, amely a talajra érve rögtön jéggé fagyott, de nem is a nyári zivatarok dühös zuhataga. Csendesen szitált, lágyan áztatta a földet, ébresztette a fákat és a virágokat, figyelmeztette őket, hogy közel a tavasz. Mindig szerettem a föld nedves illatát az esős tavaszi napok után. Úgy éreztem, reménnyel van tele, és az eljövendő illatos virágok, árnyat adó zöld levelek ígéretével."

"Biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban amikor rájön, hogy már nem

érdekel, és nem szeretem, ő fog keresni engem. Mert meg fogja bánni. És

én alig várom azt a pillanatot. Nem csak azért, hogy ne fájjon

ennyire...De szeretném neki visszaadni azt amit tőle kaptam. Igen. Agyon

fogom gyötörni..."

"Csipp-csöpp.Az eső szemerkélt és kopogott az ereszen.Olyan fülcsendítően nyugtató,de valahogy mégis felkavaró hangja volt.Ültem és bámultam.Csak arra tudtam gondolni,hogy merre lehet Ő.És minden egyes esőcseppel egy halovány kis emlékfoszlány jelent meg.Boldogak,s szomorúak.De mégis valahogy csak jó érzés volt bennem,amikor rájöttem,hogy szerencsés vagyok,hiszen ezeket a pillanatokat én éltem meg.Én,a fülig szerelmes,álmodozó.(...) A következő pillanatokban már kinn álltam az esőben,bőrig ázva,s szinte éreztem a vállamon meleg kezei érintéseit."

"Sokszor gondolkoztam már azon, hogy mennyi erő és elszántság kell ahhoz, hogy tovább menj, mikor még te sem bízol saját magadban, és rendíthetetlenül hajts tovább a győzelemért.Mennyi de mennyi bátorság, hogy nyertesként föl állj arra a színpadra, miközben tudod hogy vesztettél.. Mert igazából nem ahhoz kell az erő, hogy megnyerj egy versenyt, hanem épp ahhoz, hogy elveszítsd. Ezt most talán te érted a legjobban..:)"

Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd.

Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra..

"Annyira rendbe szeretném hozni a dolgokat, de minden ösztönöm azt súgja, hogy legyek óvatos. Amiről nem tudsz, az nem fáj."

Kedves Naplóm! Túléltem az első napot. Legalább 37-szer mondtam, hogy "jól vagyok, köszönöm", de egyszer sem gondoltam komolyan. De senkinek sem tűnt fel. Ha valaki megkérdezi, "hogy vagy?", igazából nem is kíváncsi a válaszra.

Ha elveszítünk valakit, az maradandó. Figyelmeztet minket, mennyire fájdalmas.

Mikor valaki belép az életedbe az egyik feled azt mondja, "még közel sem állsz készen.." de a másik feled azt mondja "maradj vele örökké.

ha sokszor összetörik a szíved,szinte már szeretni is félsz..

‎'Álmodás vagy ébredés? Szép szavak, de átverés.. Lobbanás vagy

dermedés? Nincs dobbanás csak szenvedés...'

De néha-néha, ha tükörbe nézek, hatalmas ürességet érzek. Mintha 

kihagytam volna valami fontosat, amire már nincs időm. És a nappalok úgy

telnek el, mint egy álom. Minden éjszaka a reggelt várom. Talán ma lesz

a napja, hogy fog történni valami, amiért még érdemes élni...

A szerelem olyan érzés, amely egyszerre megfojt és átölel.

Szeretnék visszamenni az időben arra a napra, amikor először találkoztunk..hogy aztán elsétálhassak”... De ha újra ott lennék, látnálak téged azon a helyen, eszembe jutna az a sok-sok szép együtt töltött perc, minden egyes emlék. És szerintem élnék a lehetőséggel, hogy újra átéljem őket… de amikor azokra az emlékekre gondolnék, és az álomra, amiből soha nem lett valóság, csak könnyes szemmel mosolyognék rád…. te meg nem értenéd, hogy ki ott az az idióta idegen, aki könnyes szemmel, vágyakozva bámul téged.

Elmondtam a legnagyobb titkomat: őrülten szeretlek. Erre csak üres szavakkal találtam magam szemben. Talán, ha belegondolnál, hogy mit is érezhetek, rájönnél, hogy ilyen szeretetet senki nem fog adni neked. Én várok rád még reménytelenül is, és a fél életemet áldozom fel ezért az érzésért. Bár tudom, hogy érdekeltelek, de látom túl gyáva vagy, hogy kimutasd azt, amit ott legbelül érzel. Hálás leszek neked, amíg csak élek, hogy megismerhettelek. Még úgy is ha ez miatt megy tönkre egy része az életemnek.

El tudnál egy dolgot magyarázni? Hogy csináltad? Hogy tudtál tovább lépni? Hogy tudtál mindent elfelejteni, ami a miénk volt? Hogy törölted ki ezt az összes emléket a fejedből? Hogy tudtad elengedni a szerelmünket? De a legfontosabb, hogy akarhattad? Kérlek magyarázd el, mert én nem tudom, és őszintén szólva nem is akarom...

Mindenki azt mondja, hogy te csak egy fiú vagy, nem kellene ennyire érdeklődnöm irántad. De én csak azt gondolom, hogy fantasztikus vagy. El tudom képzelni a kezedet a csípőmön és a hangodat a fülemben és libabőrös leszek. Te vagy az egyetlen fiú, aki ezt váltja ki belőlem és ez megőrjít.Miért te? ♥

Utálom, hogy kicsit hiányzol. Utálom, hogy nem beszélünk többet, és mi alapvetően idegenek vagyunk. Hiányzik, ahogy éreztem irántad, mert azon a pár héten voltam igazán boldog. Utálom, hogy elmentél, utálom, hogy többet nem érintjük meg egymást. Utálom, hogy minden tervünk meg volt, amik most el lettek felejtve. Csak utálom ezt, bárcsak visszamehetnék és mindent újra megtehetnék.