"Néha még a minden sem elég "

 
"Szerethetsz-e kettőt egyszerre ? Mindkettőt másért. Olyan különbözőek, még is mindkettőben vonz valami!"

 
A szerelem idővel átalakul egy mély szeretetté, ezt nem mindenki érti, érzékeli és értékeli, sokan vágyakoznak az után a kezdeti lángolás után, van egy hiányérzetük. pedig egy mély szeretet, sokkal erősebb, tartósabb és tartalmasabb, mint egy rövid ideig tartó lángolás.

 
Ne feledd, hogy az igazi szerelem nem a dombornyomásos meghívókról szól. az igazi szerelemre akkor bukkansz, amikor legkevésbé várod. igaz szerelem megkockáztatni, hogy nem lesz boldogan éltek, míg meg nem haltok, az igaz szerelem megfogni a férfi kezét, aki annak szeret, aki vagy és azt mondani: nem félek hinni benned. egy ilyen szerelem mindent túlél.

 
Már nem nézek vissza a múltba..Már nem fáj ha szembe jön velem a régi álmom..Már nem vágyom arra,hogy az legyek aki régen voltam és ,hogy azokkal legyek akikkel voltam..Mert rá jöttem,hogy egy hazugság volt a egész amiben éltem Már nem vagyok egy hiszékeny kislány..Már meg tanultam fel állni ha el botlanék egy kisebb kőben..

 
A busz amin ültem egyre távolabb vitt a férfitól, akit annyi ideje szerettem. Azt hittem, ha egyszerűen felszállok, ülök és nem gondolok semmire, egyszerre elmúlik minden amit valaha éreztem. Nos, tévedtem. Az ablaküvegen át bámultam, ahogy minden egyre távolabb kerül tőlem. Minden, kivéve az érzéseimet.

Szerintem ha két ember megfogja egymás kezét, az vagy jó érzés, vagy nem. Azt hiszem, azon múlik, hogyan fonódnak egymásba az ujjaink.

Mi magunk változtunk meg, és azt hiszem, a szíved mélyén ezt te is jól tudod. Talán túl sok időt töltöttünk egymástól távol. (...) Bár még mindig szerettük egymást, úgy tűnik, hogy az a mágikus kapocs, amely összekötött bennünket, valahol útközben elveszett. Tudom, hogy mindez csak rossz kifogásnak hangzik, de kérlek, higgy nekem, amikor azt mondom, hogy nem volt szándékomban beleszeretni egy másik férfiba. Hogy is értenéd meg mindezt, ha én magam sem értem, hogyan történt? Nem is várom el tőled, de mivel oly sok mindenen mentünk keresztül együtt, nem hazudhatok neked. A hazugság megsemmisítene mindent, amit megosztottunk egymással, ezt pedig nem akarom, bár tudom, hogy úgy fogod érezni, hűtlenül elhagytalak. (...) Különleges helyre kerültél a szívemben, és örökké ott is maradsz, ahol senki sem pótolhat téged.

 
- Erősebb vagy, mint gondolnád (...), de csak ha te magad akarod.

- Nem könnyű.

- Persze hogy nem, de meg kell értened, hogy nem az érzéseidről beszélek. Azokon nem lehet uralkodni. Később is fogsz sírni, később is lesznek pillanatok, amikor úgy érzed, nem megy tovább. De úgy kell tenned, mintha ez nem így volna. Az ilyen időszakokban az egyetlen, amit uralni lehet, azok a tettek.

Mondtam neki, hogy várni fogok rá, és ott leszek mellette, amikor magához tér, és tudja, mit mondott nekem? Mik voltak hozzám az utolsó szavai? (...) Azt mondta: egész életemben neked szerettem volna szép lenni. Én meg csak arra tudtam gondolni, amikor ezt mondta, hogy nekem mindig is az volt.

Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Jane nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tűnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna. 

Ami most kettőtökkel történik, az a rengeteg feszültség, amivel most szembe kell néznetek... nos, az maga az élet. És az élet akkor hozza a legfontosabb helyzeteket, amikor a legkevésbé számítasz rá. Minden kapcsolatban előfordulnak nehézségek és viták, és éppen erről van szó: hogy ti egy pár vagytok! De egy párkapcsolat nem működik az egymásba vetett bizalom nélkül.

Ha most úgy érzed, hogy túl sok nehézséggel kell szembenézned, akkor mi lesz később? Amikor majd úgy érzed, hogy ennél rosszabb már nem történhet, akkor jönnek csak igazán a bajok! És amikor már nem reménykedsz semmi jóban, akkor ér majd valami kellemes meglepetés. Ám amíg tudod, hogy szeret, és te is szereted őt - és mindketten megpróbáltok ennek megfelelően viselkedni - nem érhet semmi baj.

Annyi mindent szeretnék neked mondani, de nem is tudom, hol kezdjem. Talán azzal, hogy szeretlek? Vagy hogy a veled töltött napok voltak a legboldogabbak életemben? Vagy, hogy az alatt a rövid idő alatt, amióta megismertelek, arra jutottam, hogy nekünk együtt kell maradnunk? (...) Tudom, hogy mostantól ezerszer újra át fogom élni az együtt töltött napokat. Hallani fogom a nevetésedet, látni fogom az arcodat, és érezni fogom, ahogy megölelsz. Mindez hiányozni fog, jobban, mind képzelnéd.

Mennyi időt töltünk olyan dolgok helyrehozásával, amelyekről korábban féltünk beszélni.

Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek.

Drága Allie! Tegnap éjjel nem tudtam aludni, mert tudom, hogy mindennek vége köztünk. Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni. Az igazi szerelem felemel és mindig többre sarkall, lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.

Mindenkinek van múltja, de a múlt már elmúlt. Az ember tanulhat belőle, de meg nem változtathatja.

 
Ahhoz, hogy sírj miatta, egyszer nevetned is kellett Vele !

Annyira el akartam mondani, hogy mennyire szeretlek és milyen fontos vagy nekem, hogy számít minden nap levegőt vegyél, és az a kis mosolyog mindig ott legyen. De nem mondtam. Féltem, hogy elveszítelek és talán amitől igazán félek az a visszautasítás volt. Te voltál az aki miatt reggel felkeltem, mintha mindig azt suttogtad volna: lélegezz!

 
Hogy célba érjünk, hajóznunk kell: sokszor együtt a széllel, vagy épp azzal szemben, de ami fontos: soha nem horgonyozhatunk le...

Úgy is el lehet válni, hogy még szereted a másikat, csak nem tudsz vele élni.

Minden tartós viszony azon az elhatározáson alapul, hogy egymás jó tulajdonságáért hajlandók leszünk elnézni egymás rossz tulajdonságait.

Itt az ideje bevallani saját magamnak, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet észérvekkel befolyásolni, hogy a szerelem nem döntés kérdése.

Nem tudom, ki vagyok (...). Amikor azt látom, hogy a te szemedben ki vagyok, akkor megpróbálok az az ember lenni, mert te hiszel abban az emberben, és azt hiszem, a hit elég hozzá, hogy azzá tegyen, akit te akarsz.

Csak egy bolond akarná, hogy a szívét ugyanaz a férfi kétszer is összetörje.

 
soha ne beszélj érzésekről, ha igazából nincsenek is ott.. soha ne fogd meg a kezem, ha össze fogod törni a szívem.. soha ne mond, hogy meg fogsz tenni valamit, ha nem is tervezed, hogy belekezdj.. soha ne nézz a szemembe, ha minden amit teszel hazugság..

 
"Aki engem egyszer megkap, az megkap egészen.De azt el is veszem magamnak egészen én is.Én nem vagyok se folytatás, se jóvátétel, nem tűrök se vetélytársat, sem emléket, sem álmot, egy árnyékot se tűrök el. Jól vigyázzon aki engem szeret, és akit én szeretek."

Időről időre azt álmodom, hogy repülök. Úgy kezdődik, hogy szélsebesen rohanok, mint valami szuperhős, aztán a talaj egyre rögösebb és meredekebb lesz, és végül már olyan gyorsan futok, hogy a lábam nem is éri a földet. Aztán csak lebegek, olyan hihetetlen, elképesztő érzés, szédületes... szabad vagyok, biztonságban vagyok, de aztán rájövök, hogy teljesen magamra maradtam... és felébredek.

 
Nem te hiányzol... Csak az, akit láttam benned és az érzés, amit magamnak hazudtam...

 

Ha egy normális ember a múltban hibázott, akkor a jelenében és jövőjében azon dolgozik, hogy kijavítsa ezt a hibát. De elég nehéz sikert aratni, ha állandóan az ember orra alá dörgölik, amit vétkezett...

Értelmetlen azt mondani, minden tőlem telhetőt megteszek. Azt kell tenned ugyanis, amit a helyzet megkövetel.

’ Felnőttem.. de mit is jelent ez valójában? Nem attól leszek felnőtt, hogy el tudom készíteni a vacsorámat, aztán meg elmosogatok magam után. Nem is attól, hogy átadom a helyem a buszon, vagy mert bocsánatot kérek és mindig előre köszönök jó hangosan. Nem leszek attól felnőtt, hogy úgy öltözködöm és sminkelem magam, vagy hogy sörözök és elszívok egy cigit. És attól sem, hogy fel tudok adni egy csekket a postán, vagy hogy magamtól, kérés nélkül kiviszem a szemetet. Rájöttem, hogy annak, hogy valaki felnőhessen, feltételei vannak. Találnia kell valakit, akit jobban szeret saját magánál, és el is kell veszítenie Őt. A kor csak egy szám, ahhoz nincs kötve semmi - és legtöbbször, mikor valaki úgy dönt, hogy ő bizony örökké gyerek marad, azt csak azért teszi, mert egyszer régen valaki olyan csúnyán összetörte a szívét, hogy azt többször már nem élné túl. És ez így van rendjén: mindenki szívének össze kell törnie ahhoz, hogy felnőhessen. ‘

’ Minden ember okkal lép az életünkbe. Egyes emberek úgy adnak, hogy örömet okoznak, mások úgy, hogy fájdalmat. Mindkét esetben olyasmit kapunk tőlük, amelyet késleltethetünk ugyan, de elkerülnünk nem érdemes. Légy türelmes és kitartó, járj nyitott szemmel, hisz olyan kincsre is bukkanhatsz egy embertársadban, amely értékesebb bármely földi jónál! ‘

Vannak az életünkben olyan apró pillanatok, amelyekről -miközben még javában zajlanak- tudjuk, hogy sohasem felejtjük majd el. Ilyen lehet egy csók, egy jóleső beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene.. s miközben átéled, egy belső hang halkan azt suttogja valahol benned: ‘szívd magadba mélyen ezt az élményt, örökítsd meg és raktározd el, mert ebből kell majd táplálkoznod egy életen át! Ne felejtsd el! Ide vissza kell találnod - mindig.’

’ ..arra születtem, hogy a határaimat feszegessem és olykor átlépjem őket. Hogy magam alakítsam a sorsomat, megélve minden egyes pillanatát. Hogy ne hagyjak elmenni magam mellett lehetőségeket, hogy tartozzak valahová - mégis független, szabad személyiség legyek. Hogy csalódjak, veszítsek, nyerjek, szeressek.. és hogy tudjak, akarjak, merjek, próbáljak. Mert ha nem próbálom meg, életem végéig kísérteni fog az a bizonyos ‘Mi lett volna, ha?’kérdés, amit a világon a legjobban utálok ‘

Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.

Az érzelmek valóban tanulhatók: ami először megrendít minket, az tizedszerre már nem.

 

Mindenkinek van múltja, de a múlt már elmúlt. Az ember tanulhat belőle, de meg nem változtathatja.

Ha az embernek nincs vesztenivalója, bátorrá válik. Csak akkor vagyunk gyávák, ha van mihez ragaszkodnunk.

Hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy elfelejtenek minket, mielőtt még emlékeztek volna ránk.

Tudom, hogy kívülről jól mutattunk. Az igazság azonban az, hogy soha nem éreztem önmagamnak magam mellette. Mindig az volt az érzésem, hogy színjátékot játszunk. Valahogyan nem tűnt valóságosnak az egész.

Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben.

Sosem tudni, hogy mi jár a másik fejében, amikor rád néz, amikor meghív egy italra és elkéri a telefonszámodat. Miért nem hív vissza? Miért tagadtatja le magát? Miért tűnt úgy, hogy akar, és most miért nem akar? A nők tévelyegnek, a férfiak botladoznak: az élet nem más, mint a be nem teljesedő kapcsolatok, a félbehagyott, elbénázott, észre sem vett lehetőségek sora.

Ma már mélyen hiszek abban, hogy minden ember életében eljön a gyökeres változás tagadhatatlan, kitüntetett pillanata, amikor a körülmények összjátéka folytán egy csapásra átalakul minden.

Az ember nem attól lesz okos, hogy mindenre tudja a helyes választ. Attól lesz okos, hogy mindig a helyes kérdéseket teszi föl.

Akit szeretünk, annak sokkal többet hazudunk, mint annak, akit nem szeretünk. Mert akit nem szeretünk, annak miért is hazudnánk?!

Ez egy bölcs meséje: kétfedelű ládát adott a szultánnak és azt mondta: "Felség, ha hiszed, te vagy a legboldogabb a világon, nyisd ki a jobb oldalit, ha te vagy a legboldogtalanabb a világon, nyisd ki a bal oldalit." Telt-múlt az idő, a birodalom úgy virágzott, mint még soha és akkor a szultán kinyitotta a jobb oldali fedelet. A láda mélyén egy papírt talált írással: "Elmúlik". Múlt az idő, az országot bajok sújtották, a szövetségesei elhagyták, a szultán beteg lett. Akkor eszébe jutott a láda, odament hát, kinyitotta a bal fedelet. A láda mélyén újabb papír volt. Lassan kihajtogatta a papírt, azt olvasta: "Ez is elmúlik".

 A szerelem nem ér semmit, ha nem vagy hajlandó elkötelezni magad. Nem csak arra kell gondolnod, hogy mit akarsz te, hanem arra is, hogy mit akar ő. És nem csak most, hanem a jövőben is.

 
"Ez elég elcseszett dolog, nem igaz? Hogy valaki hogyan ébred fel és dönti el, hogy nem beszél veled többet. Nincs ok. Nincs magyarázat. Nincsenek kimondásra váró szavak. Csak cserbenhagytak, mintha semmit jelentettél volna nekik, és ami a legjobban fáj, hogy úgy tűnik, ezt olyan könnyen tették meg."