Boldog vagyok. Mint amikor érzed, hogy minden rendben van benned, bár tudod, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap, sem a sebek. Csak a most, mert az nagyszerű.

Nem történhet velem rossz dolog, legfeljebb csak olyan, ami tanít. Fájjon, ha fájnia kell, akkor sem fogok összeroppanni... ugyanis ma már van bennem bátorság, és bármi történik velem, én felállok.

A jelen azért van előttünk, hogy játsszunk vele. Hogy kibontsuk, megismerjük és élvezzük. Semmi más dolgunk sincs, de ez bőven elég.

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok. Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.