A sors úgy rángatja az embereket, mintha marionettbábuk volnának. Ha úgy tartja kedve, külön utakra küldi az egymást keresőket. De talán azért, mert fontosabb feladat vár rájuk, mint hogy egymást megtalálják.

Mindenkiben két farkas lakozik. Mindkettő éhezik. Az egyik farkas dühös, irigy, öntelt. A másik őszinte, kedves. Minden egyes nap harcolnak, de nem a jobb farkas győz, hanem az, amelyiket táplálod.

Nem az a lényeg, mit fog fel belőled a világ, hanem az, hogy mit fogtál fel belőle te. Nem az a lényeg, hogy emlékeznek-e rád, hanem az, hogy mire emlékezel te. Nem az a lényeg, hogy mennyire ismert el a világ, hanem az, hogy mennyire ismerted meg a világot te. Mert nem az számít, mit hagysz itt, hanem az, amit magaddal viszel.

megtanítja látni a vakot.

Hiszel abban, hogy létezik igaz szerelem? Természetesen nem arra a mindent elsöprő szenvedélyre gondolok, amiről azt képzeljük, hogy egy életen át tartani fog, és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére vagy kimondására, amiket később megbánunk. (...) Nem! Én olyan szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot. Olyan szerelemről, mely erősebb minden kételynél. Amely minden lélegzetvételnél élettel tölti meg a szívet, s nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden köteléktől, és újra és újra megújítja a virágzásunkat. Arra a diadalra gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál felett.

Meg tudlak tanítani arra, hogy miként kell átkelni a folyón, meg tudlak tanítani arra, hogy miként kell felmászni egy hegyre, de azt nem tudom neked megmondani, hogy hol van a te folyód és hol van a te hegyed.

Elvesztegetni egy pillanatot.

Egyetlen pillanat:
Egy pillantás.
Sóvárgó barna szemek.
Egy elharapott szó: szeretlek.
Fenyő, meg cigaretta illat.
Néhány kósza hajszál a homlokán.
A lábaim remegnek.
A lélegzetem heves lett.
- Azt mondta szeretlek? -
S a pillanat elmúlt.

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Engem még soha senki nem szeretett annyira, mint te. Szeretnélek ugyanennyire szeretni téged, de ehhez át kell szakítanom magamban néhány gátat. Mert világéletemben féltem attól, hogy mi lesz, ha teljesen odaadom magam neked. Ha teljesen elveszed az eszem. Most azt hiszem, készen állok odaadni magam neked, de… – nagyot nyel. – Előtte meg kell tudnom, ki is vagyok valójában. Mert azok, amelyeket én a legmélyebb érzéseimnek véltem, valójában felszínkapargatásnak felelnek meg."

Te is megvalósíthatsz mindent, amit akarsz! Bármit megkaphatsz, amit akarsz! Az lehetsz, aki mindig is lenni akartál. (...) Minden rajtad múlik. Csukd rá az ajtót a múltadra! Van egy új ablak, amelyet kinyithatsz a jövőd számára.

 

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.