"Mindig lesz egy ilyen ember az életedben. Nem számít, hogy hány kapcsolata volt, hogy hányszor nem válaszolt az üzeneteidre, hogy hányszor nem vett rólad tudomást , hogy hányszor tett úgy, mintha nem számítanál neki, hogy hányszor ültél a földön és sírtál miatta, vagy érezted úgy, hogy semmit sem érsz. Nem számít hányszor mondtad magadnak, hogy ő nem számít neked, de legbelül, mindig mikor írt neked, rád nézett, megölelt, vagy csak kimondta a nevedet, a falak, amiket magad köré építettél eltűntek és nem tehettél róla, de boldog voltál. Még ha nem is akartál az lenni."

De az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

Nagyot dobbant a szívem, de nem akartam hinni neki. Már úgy éreztem, hogy megszabadultam mindentől, visszatérhetek a világba, és újra részt vehetek benne. Túl vagyok a nehezén - bár még hiányzik.

“Ha el akar veszni, hagyd, hadd csinálja. Tűnjön csak el, menjen. Sétáljon olyan messzire, amilyenre csak tud. Ne is keresd. Nyugodtan hátradőlhetsz, mert ha a tiéd, vagy ha még szükséged van rá, akkor úgyis előkerül, vagy egyszerűen csak rábukkansz. Ennyire egyszerű ez. Ne ragaszkodj semmihez, és tiéd a világ. Igazából semmi sem tűnik el, csak tanít: az életre, arra, hogy ha valami a tiéd, veled marad. Sőt. El is tűnhet, de ha kell, rá fogsz bukkanni. Újra. Hagyd elveszni, visszatérni, és örülj, ha a kitérő után is vissza tud kerülni a helyére. Mert akkor az valóban a helye.”

Legfeljebb nem álmodok majd újra, legfeljebb nem álmodok majd többet veled. És ennyi kell csak, hogy elveszítselek.

- Tudod mi volt a legkeményebb része a kapcsolatunknak? … A pillanat, amikor felfogtam, hogy én nem akarhatok vele lenni. Mert ő nem akar engem.

Amikor a szívem szerette, az eszem felfogta, nem valódi ez az egész. 

A pillanat, amikor ezt már annyira felfogod, hogy nem hagyod, hogy harcoljon a szíved az eszed ellen. És győzött az eszed. És elengeded.

“Végleg eldöntöttem, hogy az elég az elég, nem kérlelhetem többé az embereket, hogy maradjanak mellettem. Ebben a pillanatban hirtelen elkezdett hidegen hagyni, hogy mit gondolnak rólam az emberek, és azt hiszem ez volt életem legjobb döntése.”

Köszönöm, ez a legkedvesebb dolog, amit valaha kaptam:)

Augusztus tizenhetedike, ami azt jelenti, hogy Rékának születésnapja van. Még pedig a tizennyolcadik, életed egyik legemlékezetesebb szülinapja, és úgy gondoltam, mivel rendszeres olvasód vagyok, megleplek pár kedves mondattal, hisz sokat köszönhetek Neked! 3 év rendszeres olvasás után, még mindig nap mint nap olvasom a blogodat, mint saját idézet.. mint más írók idézetei, de egyszerűen csodálatos az oldalad! Bármit is teszel közzé, imádom a szavaidat, mondhatni iszom őket! Most mesélek egy kicsit rólad, hogy milyen vagy a szememben. Olyan ember vagy aki ha kell, felrázza az embereket a nyamvadt kis életükből hogy hagyják abba a kesergést, döntsenek és létezzenek, ne csak lézengjenek. Sokszor segítettél ki, az idézeteiddel, és még többször mondtam azt a beszélgetésünk után, hogy "a fenébe, tényleg nem ér ennyit az egész " és végül mindig talpra álltam. Ezenkívül érzelmes vagy ugyan, de a helyén van az eszed is, ez fontos. Gyorsan és pontosan ismered fel a helyzeteket, és nagyszerűen érted meg az embereket. Figyelsz rá, de nem értékeled túl a megérzéseidet, a belső hangokat, és nem hoz zavarba, ha valaki kiönti neked a lelkét. Aztán pedig aranyos lány vagy, tehetséges, kreatív, jól motivált, sorolhatnám, és kedves tőled, hogy idegen embereket meghallgatsz, és hagyod, hogy traktáljanak a gondjaikkal. Kevés ilyen jó ember van mint Te. Ha valaki tud rád mondani egy rossz szót is, az egy eszeveszett hülye! És a lényeg, hogy Nagyon Boldog Születésnapot, és figyeld meg hogy sok-sok év múlva majd a rádióban bemondják, hogy'Augusztus tizenhetedike, ezen a napon született Farkas Réka egy felhő sincs az égen, a nap okkersárga, a mennybolt türkizkék Legalább ilyen jókat, kívánok neked a jövőben!:)"

"Semmit ne erőltessünk...A lényeg hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mégis megtartjuk, akkor is kifog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük, úgyis visszatér. Szóval nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Aki az életünkbe való, az ott lesz, aki nem, az egyszer eltűnik."

Bármi is a helyzet, mindig csak azzal foglalkozz, ami előtted áll. Azt a görcsöt bogozd ki, arra koncentrálj, a felé haladj, aztán majd jöhet a többi.

A boldogság mindig elszökik. Mindig elmegy egészen addig, amíg nem hiszel abban, hogy megérdemled. Onnantól kezdve, hogy magától értetődően az életed részévé teszed, nem fog eltűnni. Nem is kell félned tőle. Onnantól kezdve majd megtanulod, hogy mindenkinek mást kell hoznia, másfajta boldogságot. Eufórikusat, minit, aprót, nagyot, felejthetetlent, vagy bármit... valami érdekeset, olyat, amit mindig hozzá fogsz kötni - a mosolyához, az arcához, a szemeihez. Senki máshoz, csak hozzá. Az már más dolog, hogy mindent csak megszabott ideig érezhetsz és élvezhetsz, na meg persze néha el kell engedni, hagyni, hogy menjen, nem ragaszkodni hozzá - ennél nehezebb lecke pedig bizony nincs.

- Nincs meg köztetek a vonzalom. Hidd el, hogy csak kihasznál. Te viszont egy erős csaj vagy, sok mindent megéltél már. Ne engedd, hogy becsapjon téged! (...) Keress egy olyan embert, aki őszinte hozzád!...

- Nem keresek mást helyette, mert én őt szeretem.(...) Megvan rá az oka, hogy ne akarjon engem, méghozzá nagyon is jó oka. A helyében én sem akarnám magamat. Az is igaz, hogy erős vagyok, tudok küzdeni, például a mai napig harcolok az életemért, de győzni fogok... megszerzem őt, ha nagyon akarom, biztosan megszerzem.

Tőlem nem kell félned. Érzem, hogy határozott céllal szegődtél hozzám. Tudom, nem mérhetlek olyan mértékkel, mint a többi teremtményt. Valamit akarsz tőlem, amit talán csak én nyújthatok neked... miért nem vagy őszinte hozzám?

A legtöbb problémád azért keletkezett, mert olyan voltál, amilyen. Ahhoz, hogy túllépj valamin, meg kell változnod. Nem maradhatsz ugyanolyan, mert akkor a gondod is megmarad annak, ami volt. Ismételed, szüntelenül.

Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.

Csak azt érted meg, akit szeretsz. Ha van egy ugatós, ugrálós és harapós kutyád, vidáman élsz vele - ha szereted. Tudod, hogy ilyen: ugatós, ugrálós, harapós - ezzel együtt szereted. Nem jó, hogy ilyen - mégis szereted. De ha van egy férjed, aki nem ugatós, nem ugrálós és harapós, de néha lehamuzza a szőnyeget, máris a plafonon vagy, s azt mondod: nem lehet élni veled! Miért? Mert nem szereted. Ha szeretsz valakit, elfogadod, hogy olyan, amilyen. Jobb lenne, ha más lenne, de így sem olyan nagy baj.

A kapcsolatok legvarázslatosabb pillanatai közé tartoznak azok, amikor szavak nélkül is megértjük egymást. Amikor annyira bízhatunk valakiben, hogy tudjuk, nem kell elmondanunk, hogy mi van bennünk, a másik ért minket. Tudja, még mielőtt kimondanánk.

Hogyha megszoktál egy embert, de akár egy helyet vagy életmódot, és aztán hirtelen le kell róla mondanod, fájó ürességet érzel utána.

Ha ez a tekintet hiányzik egy párkapcsolatból - vagyis a szív tekintete -, akkor nincs ami "felülírja" a másik hibáit. Akkor jön a kívánságlista: Ne hamuzd le a szőnyeget! Ne cigarettázz! Add rám a kabátot! Légy figyelmesebb, udvariasabb! Osszuk be, ki mosogat, ki megy a gyerekért! Ne bámuld állandóan a televíziót! Néha hallgasd meg, mit mondok neked!... stb. Mindent megtehet a másik, ha nem szereted, hiába, és ha ő nem szeret, akkor is hiába. Ha nem a szív szemével látjátok egymást - minden hiába. Fölösleges minden lélektani trükk, szolgálati szabályzat, nevelés, kérés, könyörgés, parancs, alkalmazkodás, szexuális tanácsadás, műveltség, jóakarat, igyekezet. A lényeget semmi sem tudja pótolni. A lényeg pedig mindent pótol. Sok éven át porszívózod a lehamuzott szőnyeget, bosszúsan és morogva ugyan, de mégis - mert szereted! Ha meghal, azt gondolod: "Bárcsak visszajönne, és elszívna még egy cigarettát, és lehamuzná, sőt, kiégetné a szőnyeget! A legboldogabb pillanatom lenne!"

A boldogságnak mindig tárgya van. Valami miatt vagy boldog. Egy olyan érzelem, melynek létezése egy külső dologtól függ. Az örömnek viszont nincs tárgya. Létezik benned anélkül, hogy bármilyen megmagyarázható érved lenne.

Nem várhatod, hogy minden egyes meccset megnyerj, de folyamatos gyakorlással és edzéssel egyre jobb és jobb lehetsz.

Elmentél, már rég elmentél, most már mással vagy. Én is mással vagyok. De a szívem egy darabja még össze van törve. De már nem fáj, mert ezt a darabot elvitted magaddal, és örökké nálad lesz. Már csak a hiányát érzem. A hiányod, mert örökké hiányozni fogsz. És bár már nem vagyok szerelmes, mégis szeretlek, jobban mint egy barátot, és azt hiszem, ez már nem fog változni. Amikor eszembe jutsz, nem akarom, de könnybe lábad a szemem. Ilyenkor egy éjszakán át sírdogálok, az emlékekre gondolva. Eszembe jut egy illat, egy tekintet, érintés, vagy néhány szó. Vannak dalok, helyek, filmek, amikről csak te jutsz eszembe. Megtanítottál szeretni, te voltál az első szerelmem, de az első szerelem mindig véget ér. Lehet nem kellett volna véget érnie, de mégse adtam utolsó esélyt, és talán ennek így kellett lennie. Boldog tudok már lenni, mert tudom, hogy te az vagy, valahol máshol, valaki mással, de boldog vagy, ezért én is.

Milyen furcsa! De előre sosem lehet helyes képet alkotni senkiről. Az ember teremt magának egy elképzelést, és tűzön-vízen át ragaszkodik hozzá.

Most a fogaim közé szorított szívvel, bátran kinyögöm: átkozottul, rémületesen fontos vagy nekem. Egy ilyen végzetes érzésnek akkora súlya van, hogy időnként kedvem támad futni tőle, vagy toronyugrást fontolgatok.

Ne akard megmondani, hogy ki kell, hogy ki varázsolja majd el a szíved, mert aztán jön valaki, aki szöges ellentéte annak, amire eddig vágytál, és mégis megmutatja, hogy képes vagy érezni, megnyílni, és akarni. Akarni a boldogságot, az egyensúlyt, a másikat, valamit, ami talán eddig ilyen minőségben meg sem mutatkozhatott volna az életedben, ha épp nincs ő.

Úgy érzem, veled még az öregséget is elviselném.

Érezted valaha ezt az érzést? A magányt olyan emberek láttán, akik boldogok együtt. Amikor te teljesen egyedül vagy... mikor mész az utcán... kocsiban utazol... vagy hajóra szállsz. Egyedül, bárhol is vagy. Sokszor gondolok arra, hogy ez a világ milyen magányos és szomorú.

“Megváltoztam. Rádöbbentem. Felébredtem. Végre újra önmagam lettem. Az vagyok, aki akkor voltam, amikor az akartam lenni, aki most vagyok. Már tudom, értem, a megoldás én vagyok: nem hasonlítani, hanem lenni akarok.”

"...Hiányzik belőlük az őszinteség, és a mosoly, egy ijesztő grimasszá torzul. Szép pofi, értem én. De hol marad a szív, a lélek? A sugárzás? Az, hogy lássa a világ, hogy boldog vagyok, úgy ahogy élek. Akkor is, ha ettől nevetőráncaim lesznek, vagy hülye kínai szemeim. Nem számít. Csakis az számít, hogy ha ránézel egy képre tudod, hogy abban a pillanatban szabad voltál, éltél és igen, mosolyogtál, mert az arcod tükrözte az érzéseidet."

"Amikor 5 éves voltam, anya azt mondta a boldogság a kulcs egy szép élethez. 6 évesen, amikor iskolába mentem és megkérdezték, mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt írtam: "boldog". Azt mondták, hogy rosszul értelmeztem a kérdést. Azt mondtam, rosszul értelmezték az életet."

Mosolyog a szívem ettől a daltól ..

"Miért nem vagyunk képesek rá? Kimondani, hogy sajnálom. Tévedtem. Hiszen emberek vagyunk. Te is, én is. Hibázunk és vannak gyenge napjaink, amikor akaratlanul is bántjuk egymást. Ezzel nincs is semmi baj, de valójában az igazi problémákat, csak letakarjuk egy lepellel, aztán ott hagyjuk. Megbocsátunk, mert szeretjük egymást. Tudod, ez nem tisztességes. "

"Ami elmúlhatott, az nem volt igazi szeretet. Csak az előszobája."

"Fukar voltál. Az elköszönést is sajnáltad tőlem. Vagy engem sajnáltál? Mindegy. Rosszul tetted. Ha megindokold mit miért, elhiszem. Becsszóra. Igen, kicsit fájt volna, de kompenzáltam volna vele. Betömtem volna a tátongó ürességet. Kapaszkodó. Indok és nem ok. Sőt, kifogás. Ha összetörte, azt sem bánom. Összeragasztom. Nem kell már semmi belőled, csak hozd vissza a szívem!"

Mindenkit beraknak valamilyen, címkével ellátott skatulyába. Ilyen címkék például a "nehéz gyermek", a "hisztérikus szerető", a "veszekedős testvér", vagy a "türelmes feleség". A skatulyák megkönnyítik a tájékozódást, ugyanakkor börtönbe is zárnak, mert előítéleteinken, rossz beidegződéseinken bizony nehéz túllépni.

Ha azt akarod hallani, hogy meghalnék-e érted (...), akkor valószínűleg igen. És semmi kétség, hogy ölnék is érted. Gondolkodás nélkül. Én nem álomvilágban élek és te nem álomkép vagy, hanem az a nő, akitől helyreállt az életem rendje.

" Elég frusztráló, hogy miközben próbálnám elfelejteni, folyamatosan visszhangzik a fejemben a sok kedves dolog, amit mondott nekem. Talán ez a legrosszabb az egészben. Túllépni, felejteni úgy, hogy közben nem akarsz lemondani a sok boldog emlékről, amit tőle kaptál!"