Amikor szeretsz valakit, elég bátorságra lelsz magadban, hogy kimondd: - Te vagy az én tükröm! Belenézel a szerelmed szemébe, és elfogadod, amit ott látsz, a hiányosságaiddal egyetemben. Ha így teszel, ezek a hiányosságok egyszerre már nem is tűnnek olyan rettenetesnek..

 
Hátat fordítok a napfelkeltének, belélegzem a várost. Benne laksz. Bennem laksz. S hogy mennyire nehéz veled véletlen találkozni, ez egészen őrjítő.

Soha nem szabad visszamenni ahhoz, akitől egyszer véglegesen elment az ember. Ez életszabály. Nagyon kevés életszabály van. Ez az egyik!

Sok ember hibája, hogy amikor minden rendben van az életével, megfeledkezik a nehéz időkről és azokról az emberekről, akik akkoriban mindent félretéve támogatták.

Végül is elfeledlek. - Éppen úgy, mint annyi mást...

Néha nem ahhoz kell sok erő, hogy az ember kitartson valami mellett, hanem ahhoz, hogy lemondjon róla...

 
Attól, hogy nem akarod, a dolgok még megtörténnek. Tudom, hogy nehéz elfogadni egy fájdalmas veszteséget, amiről azt hiszed, a te hibád. Pedig nem te tehetsz róla. Néha olyan nagyon nehéz elengednünk azt, akitől azt várjuk, hogy majd mindig mellettünk lesz. Mégsem a te bűnöd, ha elveszíted azt a valakit. Ez a sors dolga. Vagy ha nem a sorsé, akkor arra az emberre kell hagynunk, aki miatt a fájdalmat érezzük.

 
„Szeretném a látványból a lehető legkevesebbet mutatni, úgy, hogy az a lehető legtöbbet jelentse.”

 
" Most még nem tudom hol a helyem, de hiszem, hogy jönni fogsz TE és megmutatod. És Neked elhiszem majd. "

 
Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?

 
Igen, tonnányi dolog lesz, ami hiányozni fog az együtt töltött időből, de lesz egy dolog, ami nem. Az összes kétség. Az összes éjszaka, amikor ébren feküdtem, és azon agyaltam, hogy vajon még mindig én vagyok-e az, amit akarsz.

 
Nem csak azért vagy itt, hogy helyet foglalj, vagy hogy egy háttérszereplő legyél valaki életének a filmjében.

Gondold végig: semmi nem lenne ugyanilyen, ha nem léteznél. Az összes hely, ahol voltál és az összes ember, akivel valaha beszéltél, más lenne nélküled.

Mindannyian kapcsolódunk egymáshoz, és hatással vannak ránk a döntések és még mások létezése is.

Az élet olyan volt, mint egy érme, amelynek az egyik oldalára az volt írva: katasztrófa, a másikra pedig az hogy: várni a katasztrófára.

Előbb- utóbb mindenki rájön, hogy valami nagyon fontos dolog akkor is hiányzik, ha sorra minden vágy teljesül.

 
Mit akarok tőled? Semmit. Semmit nem akarok tőled. Hanem neked akarok. Nem tőled, hanem neked. Mégpedig adni. Mindent. Mindent, amit őrizgetek magamban. Őrizgetem egy érkező pillanatra, egy napra, egy életre. Őrizgetem annak, aki egy pillanat, egy nap, egy élet. Aki minden. És ha te vagy az, ha neked adhatom, ha elfogadod, akkor már nem csak "neked" van, hanem "tőled" is. Mert akkor már kapok is. Tőled.

Egyikük sem szólt semmit, amikor megölelték egymást. A szavak néha nem mondanak eleget, a betűk és a nyelvtan mélysége nem volt elég ahhoz, hogy pontosan kifejezzék a szív érzéseit.

 

Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. (...) Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a gyerekek számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a gyerekeket.

Az ember mindig a könnyebb utat keresi. A kényelmesebbet. Azt az örömöt, amit egyszerűbben, hamarabb ér el. Ez az öröm azonban nem vezet tartós boldogsághoz.

Belehalni a szerelembe szép, de még szebb élni benne.

 
Csak rajtad múlik, hogy ki is vagy valójában. Mindenről te tehetsz. Ha a tükörből egy roncs néz vissza, ne okold a körülményeket. Sem a főnököd, sem a családod, sem a társad nem tehet arról, ahol te tartasz. Egyedül a te kezedben van az irányítás. Csak te húzhatod be a féket. Csak te fordíthatod el a kormányt. Ne hidd, hogy az élet szajhája vagy. Senkihez nem tartozol, és senkinek nem tartozol. Az életed elcseszheted, de tökéletessé is formázhatod.

Nem attól lesz boldog egy párkapcsolat, ha egyáltalán nincsenek a két ember között összeütközések. Sokkal inkább arról van szó, hogy a boldog párkapcsolatokban másképp kezelik a konfliktusokat - és ezt meg lehet tanulni.

 
Nem tehetünk eleget mindenki elvárásának, nem szolgálhatjuk ki mindenki igényeit. Az emberek annyira sokfélék, és olyan sokfélét és ellentéteset követelnek tőlünk, hogy szét kellene szakítanunk magunkat a megsemmisülésig, ha mindennek meg akarnánk felelni. Nem lehetünk jók mindenki szemében (...). Ez nem lehet magatartásunk mértéke. Szelektálnunk és választanunk kell az elvárások között. Ennek mértéke saját meggyőződésünk, lelkiismeretünk. Ezért adott esetben tudnunk kell nemet mondani. Csak a jellemtelen, konformista embernek nincsenek ellenségei.

 
- Honnan tudod, hogy szerelmes vagy? 

- Értelme lesz a daloknak.

Vágytál, hogy szívből szeress, és szívből szeressenek. Vágytál rá, hívtad, kerested. Ott volt minden ébredésedben, minden elszenderedésben, minden napodban, minden pillanatodban. Álmodban. És most itt áll előtted. A valóságban.

 
A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit. És nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.

Néha már gondoltam arra, hogy talán a barátság is hasonló kötés, mint az ikrek végzetes összetartozása. A hajlamnak, rokonszenvnek, ízlésnek, műveltségnek, indulatnak különös azonossága összekötöz két embert ugyanabba a végzetbe. S hasztalan csinál az egyik bármit a másik ellen, mégis közös a sorsuk. S hiába menekül egyik a másik elől, mégis tudnak egymásról minden lényegeset. S hiába választ egyik új barátot vagy szeretőt, a másik titkos, íratlan engedélye nélkül nem tud szabadulni ebből a közösségből.

A tragédiák állítólag edzik a lelket. Érzésem szerint engem különb emberré tett a tengernyi bánat, aminek tanúja voltam. Kegyetlen árat fizettem érte, nem mondhatnám, hogy megérte, viszont ma már pontosabban el tudom választani a lényegest a lényegtelentől. És jobban átérzem az emberek fájdalmát.

 
Az ember életét egyáltalán nem azok a dolgok irányítják, amelyeket olyan nagy szavakkal nevezzünk meg, mint szerelem, szex, élet, halál, gyűlölet. Hanem egy csomó kicsinyes, lealacsonyító dolog. Olyasmik, amiket az embernek el kell viselnie, és amikre nem is gondol, míg csak be nem következnek.

 
Azt hiszem, előbb-utóbb mindenkivel megtörténik ez, de akkor viszont hirtelen jön. Az ember egyáltalán nem azt gondolja, amit korábban elképzelt: "Talán ez a nekem való lány... Talán ez az a lány, aki az enyém lesz." Én legalábbis nem így éreztem. Nem tudtam, hogy hirtelen fog rám törni. És hogy azt fogom mondani: "Ez az a lány, akihez tartozom. Az övé vagyok mindenestül és örökre szólóan őhozzá tartozom." Nem. Nem is álmodtam volna, hogy ilyen lesz!

A régóta keresgélt "legjobb barát" tulajdonképpen végig ott volt az orrom előtt, csak amíg én egy emberben kerestem azt, amit számomra a barátság fogalma jelentene, nem vettem észre, hogy ez nem egy konkrét ideál, ami egyvalakiben megvan, és akkor az a nagybetűs Legjobb Barát. Hanem inkább egy puzzle, a darabjai szanaszét vannak, és ha együtt látja őket az ember, akkor értelmet nyer az egész. Valami ilyesmit jelenthet a barátság.

Mindig valami lehetetlent szeretnék, olyasmit, amit nem lenne szabad kívánnom. Most például azt szeretném, ha valaki legalább egy órára visszavinne gyermekkoromba.

Az ember beszél..., de amit érez, az az igazi.

 
Ha egy szerelem véget ér, nincs, ami jobban fáj, mint a másik érdektelensége. Hogy többé nem látod a szemében azt az embert, akit ismertél, nem érzed a hangjában a tónust, amit megszerettél, az érintése üres, hogy lefagy tőle a szíved, a lelkét pedig hiába kergetheted, nem éred már utol soha.

 
Ha érted mindent elhagyok, leszel

cserébe mindenem?

 
A múltat kezeljük a maga helyén, szívedben megőrzöd a szép emlékeket, ugyanakkor fogadd el, hogy más lehetőség jelen pillanatban azon kívül hogy tovább lépj rajta nincs.. adj magadnak egy újabb esélyt, ne a kapcsolatnak hogy megint bele menjél.. magadnak! csak kizárólag. elvégre amikor megismersz valakit mind a két fél próbálja magából kihozni a legjobbat hogy elnyerje a tetszését a másiknak.. jelen pillanatban ő nem a legjobb dolgokat hozta ki magából. erre idővel rá kellet hogy jöjjünk, ő nem a te embered. és most jogosan haragszol a világra, vagy akár magadra hogy nem voltál elég jó neki, mégis kénytelen leszel tovább lépni. ha neki is legalább annyira fontos lennél, mint neked ő akkor most nem hagyná hogy ez legyen .. és ha esetleg próbálna trükközni bármi féle módon érzelmei zsarolással, vagy könyörögni .. csak egyre megalázottabb helyzetbe fogsz kerülni. ami nem lesz a legkellemesebb.. és ami az elmúlt az elmúlt, az élet megy tovább, az ilyen helyzet sosem fájdalommentes, de bármi miatt is ért véget ez olyan dolog amiből sok mindent tanulhatsz a jövőre nézve.. és a legfontosabb hogy próbálj meg ne ebbe a hibába lépni megint. gyűlölöd ezt az állapotot.. mégis kényszert érzel arra hogy újra és újra átgondolj olyan emlékeket, képeket vagy zenéket amelyek csak még elviselhetetlenebbé teszik a helyzetedet és hiába parancsolod meg magadnak hogy most már elég volt le kell állítanod a gondolataidat azok csak nem akarnak leállni tudom .. és ne felejtsd el hogy egyszerre úgyis csak annyi rossz dolog fog történni amennyire szükséged van hogy az érzelmeid egy másik kapcsolatban alkalmazkodni tudjanak.. aztán az érzés elmúlik mert elfogadod a helyzetet! és képes leszel visszatekinteni a múltra minden rossz érzés ellenére is.. és élvezni az akkori boldog emlékeket :)

Annyira vágysz valamire, olyan sokáig reménykedsz, míg már elfogy a remény, és a beletörődés lép a helyébe. Lassan el is felejted, mire vágytál. És akkor, mikor mégis megkapod, amiről már lemondtál, egyszerre érzel határtalan boldogságot és kínzó félelmet.

Sokszor eltűrjük, hogy rosszul bánjanak velünk, csakis azért, mert annyira szeretnénk, hogy szeressenek és elfogadjanak bennünket, hogy azért bármire képesek vagyunk. Nagyon fáj, amikor rájössz, hogy nem számít, milyen keményen próbálkozol, vagy mennyire szeretnéd, hogy ez bekövetkezzen, az emberek egyszerűen képtelenek elfogadni olyannak, amilyen vagy. Azután megutálod azt az időszakot, amelyet arra vesztegettél, hogy megpróbáltál megfelelni másoknak, és elkezdesz azon gondolkodni, hogy mi lehet benned annyira visszataszító, amitől még csak el sem tudták játszani, hogy szeretnek.

A fő, hogy megtaláld a társad, ez az élet egyik nagy rejtélye. Ha megtalálod azt az embert, tudni fogod, és mindenki más, akit addig ismertél, elhalványul mellette, nem számít majd, hogy ki mit gondol vagy mit mond, mert boldog leszel.

Az élet lényege az, hogy éljünk, nem pedig az, hogy egy sarokban kuksoljunk, mert annyira félünk, hogy semmi újjal nem merünk próbálkozni, vagy annyira elfáradtunk és kiábrándultunk, hogy már nem is vesszük magunknak a fáradságot az életre.

A valóság néha olyan filmre hasonlít, amit nincs is kedvünk megnézni.

Ami kimondható és elgondolható, annak léteznie kell.

Legjobban azzal ébreszthetsz magadban új gondolatokat, ha leragasztasz egy régi levelet.

Az életben az egyik legfurcsább dolog az, hogy mik ragadnak meg az ember fejében. Gondolom, az ember megválasztja, miket jegyez meg. Valami alapján muszáj választania..

 
"Furcsa, több ezer emberrel találkozunk és egyik sem fog meg igazán.

Aztán megismerünk valakit, aki megváltoztatja az életünket. Örökre." :) ♥

 
‎' Ha egy nő szeret egy férfit, akkor az a nő él és vidám, és mindenkivel tud nevetni, csacsogni és kedves lenni, mert a lelkében boldog... A férfiak nem érthetik azt meg, hogy a nő csak abban az esetben érzi magát függetlennek és mindenkivel szemben fesztelennek, ha tudja, hogy szeretve van. Akkor lehet. Akkor úgy érzi, hogy olyan szabad, mint a madár. De a madár is visszajön estére a fészkébe..'

 
‎' Nem az a fontos hogy mások mit gondolnak rólad! Egyáltalán nem! A lényeg annyiból áll, hogy saját magadnak megfelelj! Hogy te magad ítéld meg énedet, és te alakítsd olyanná, amilyenné mindig is szeretted volna! Ne másokra hallgass, ne minden porból összefújt képet akarj látni magadról!Csak az ért egyet a mások által kialakított képpel, aki nem elégedett önmagával! Tanuld meg elfogadni, és elfogadtatni hibáidat! És soha ne feledd! Tökéletes ember NINCS!'

Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltűnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van.

‎"Nem biztos, hogy onnan jön a viszonzás ahol várnád, de valahonnan jönni fog! Egy nagyon fájdalmas tapasztalatot szeretnék most megosztani veled az életemből, ami azt bizonyítja, hogy a Bumeráng Törvény működik. A dolog érdekessége, hogy pont fordítva működött, mint ahogy szerettem volna: azt kaptam amit nem akartam. "

Mi van, ha rájövünk, nem működik a dolog közöttünk? Mégis kitartunk egymás mellett és elfogadjuk, hogy veszekszünk, hogy egyre kevesebbet szeretkezünk, de nem tudunk egymás nélkül élni. S így éljük le az életünket, boldogtalanul. Mégis boldogan, mert együtt vagyunk.

Van valami, amit te se tudsz, hogy feloldódok abban, akit szeretek, mint egy áteresztő membrán. Ha szeretlek, mindenem a tiéd: a pénzem, az időm, a testem, a kutyám. (...) Olyan elképesztő tulajdonságaidat is bálványozom, amiket sosem szerettél magadban. Teljességgel átadom magam neked, amíg teljesen ki nem zsigerelsz, és csak úgy tudok kigyógyulni belőled, ha ugyanígy belebolondulok másba.