Engem még soha senki nem szeretett annyira, mint te. Szeretnélek ugyanennyire szeretni téged, de ehhez át kell szakítanom magamban néhány gátat. Mert világéletemben féltem attól, hogy mi lesz, ha teljesen odaadom magam neked. Ha teljesen elveszed az eszem. Most azt hiszem, készen állok odaadni magam neked, de… – nagyot nyel. – Előtte meg kell tudnom, ki is vagyok valójában. Mert azok, amelyeket én a legmélyebb érzéseimnek véltem, valójában felszínkapargatásnak felelnek meg."

Te is megvalósíthatsz mindent, amit akarsz! Bármit megkaphatsz, amit akarsz! Az lehetsz, aki mindig is lenni akartál. (...) Minden rajtad múlik. Csukd rá az ajtót a múltadra! Van egy új ablak, amelyet kinyithatsz a jövőd számára.

 

Kettősségek..
Egyszerre tölt el melegséggel
és szorongatja a szívem, mint egy kitörni kívánó pánikroham.
Egyszerre tart a karjaiban és taszít el.
Egyszerre szeret és egyszerre hagy el.
Egyszerre borulok iránta lángba és egyszerre átkozom el.
Lassan pedig rádöbbenek, hogy minden próbálkozásom,
minden tiltakozó gondolatom és logikus magyarázatom ellenére szeretem.
Szeretem a mosolyát, a szeme ravasz csillogását,
meg az apró ráncokat a szeme alatt amikor nevetni kezd.
Azt a barna anyajegyet az arcán, meg a tekintetet amikor néha
kérdőn vagy kíváncsian rám néz.
Szeretem az ajka ízét a számban érezni és ha hozzábújhatok csendben.
Vagy csak hallgatni rosszallón ahogy a káromra viccelődik
majd lágyan végig simít az arcomon lévő szeplőtengeren.
Mindezek ellenére temérdek érvet sorolhatnék fel ellene.
A hülye hangja, hogy mindig mindenben ő akar lenni az első.
A folytonos szereplésvágya vagy a szimpla vágya más lányok iránt.
De be kell hogy valljam, ezek ellenére és ezekkel együtt is
vagy legfőképpen ezek miatt vagyok belé olyan menthetetlenül szerelmes.

Boldog vagyok. Mint amikor érzed, hogy minden rendben van benned, bár tudod, talán ez csak most van így. De nem érdekel a holnap, sem a tegnap, sem a sebek. Csak a most, mert az nagyszerű.

Nem történhet velem rossz dolog, legfeljebb csak olyan, ami tanít. Fájjon, ha fájnia kell, akkor sem fogok összeroppanni... ugyanis ma már van bennem bátorság, és bármi történik velem, én felállok.

A jelen azért van előttünk, hogy játsszunk vele. Hogy kibontsuk, megismerjük és élvezzük. Semmi más dolgunk sincs, de ez bőven elég.

Sokszor nem értem, hogy emberek miért maradnak együtt, ha látják, hogy a sokadik eljátszott, eldobott, összetört esély után sem működnek a dolgok. Igen, nehéz észnél lenni, ha valakit szeretsz, főleg elengedni... De ha nem voltál boldog mellette, vajon mitől lenne másabb, ha újrakezdenétek? Pár hétig nyilván minden működne, de ha két ember nem ugyanazt a puzzle-t rakja, akkor felesleges egymás idejét húzni. Forgathatod, próbálgathatod, hátha beleillik a képedbe, de nem fog. Egyszerűen csak annyi van, hogy a saját kirakósodat kell kiraknod. Nem a máséval foglalkozni, hanem a sajátodéval. Nem beleerőszakolni egy darabot, hogy illeszkedjen már végre, mert ott a helye, hanem felfogni és elfogadni, hogy valami teljesen más illik oda.