Voltál már úgy, hogy azt akartad mondani, hogy persze, hogy veled
tartok, ha mész, és mégis csak egy grimasz meg egy makacs "mégsem
megyek" lett belőle? Hogy némán ültél, mikor nyelved hegyén izzott a szó:
"szeretlek". Hogy a meleg ölelés helyett ijedt távolság tartásba
burkolóztál? Hogy valakinek azt mondtad nélküled is boldog leszek, menj csak,
hátra ne nézz, és a kemény szikla porrá hullt, mikor Ő elhagyott. És csacsogtál
már legjobb barátodnak máshoz fűző szerelmedről, lelked mélyén vágyva, hogy
csókjával tapassza be a szád? És kezdtél már úgy mondatot, hogy most elmondom
az igazságot neked, s a szerelem színeit lecsupaszítva, csak valami halovány
képet festettél érzéseidről, nehogy nevetségessé válj? Mondta már a belső
hangod, hogy nem jött még el az ideje, és később azt, hogy elmúlt? Nevettek-e
már ki azért, mert szerelmet vallottál? Rádkiáltott-e már etikai érték rended,
ne tovább, nem szabad így szeretni, és féltetted-e már szerelmed attól, hogy
életed túl bonyolult? Ébredtél-e már arra, hogy szíved igazgyöngyeit olyannal
osztottad meg, aki nem bírt rá vigyázni. És volt-e bűntudadatod, amikor a
másik, kit megszerettél, neki már csak szűk marokkal mért üveggyöngy jutott? És
képedtél-e már el azon, hogy nem csak egy szerelem van a szívedben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése