Magam mesélem mindig magam, én egyedül ülök önmagamban, belül sötét aztán én, aztán az üveg búra aztán a homályos valóság-világ
ér inthetetlenül, fakón és tompán magam fejében magam mesélem nincs történetem igaz barátságról vagy olaszos családról vagy kalandokról, nagy vitákról kibékülésekről, világ járásról szomorú-szép éneket rajzolok dübörgő szívekkel és sok-sok csenddel megmaradt magánnyal és halállal végül mind' halállal de nem rosszból
soha nincs más lehetőség csak így értelmes csak így lesz értelme
mert soha nincs egyébként súlytalan világban súlytalanul lebegek egy nehéz üvegbúrában.

ha felrázol, lehet hó helyett
konfetti esik majd.