Semmi nem múlik el, minden megmarad, bár a test lomha, fáradt, elnyűtt, régi tüzek parazsa még mindig benne ég, és újra lángra kél
°
Egyszer már elveszítettelek. Azt hiszem, még egyszer is meg tudom tenni, ha ez tényleg az, amit szeretnél.
°
Ahová a tudomány nem ér el, ott van Isten.
°
A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.
°
Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkall. Lángra lobbantja szívünket, és békét teremt az elménkben. Te ezt tetted velem, és remélem, én is ezt tettem veled.
°
Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég.
°
Már nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy ez igazi szerelem volt. És ha egyszer a távoli jövőben találkozunk az új életünkben, boldogan fogok rád mosolyogni, és majd eszembe jut, hogyan hevertünk a fák alatt, miközben megtanultunk szeretni!
°
Nem lesz könnyű, iszonyú nehéz lesz. Minden nap meg kell küzdenünk, de én erre vágyom, mert akarlak téged mindenestül, örökre, együtt, minden nap.
°
Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése