szívem megszokásból vár, fölém nem hajolhat már, csupán emlék lesz majd belőle a két nagy szembogár. szelíd pillák, félmosoly, kicsit fáj még, hogy átvert, amúgy tényleg nem komoly. vadul nyüzsgő hangyaboly lakik bennem pár napig és elfelejtem aztán, szép lazán. vadul széttolt bútorok, lemezjátszó a szív, a vágy egy lemezt rádobott. eperszínű rúzsnyomok maradnak még pár percig és elkenődnek aztán, szép lazán...