- Fogd meg a kezem! - kérte.

Eddig észre sem vettem, hogy mellettem áll. A fülemben hangosan szólt a zene, és csak akkor vettem észre hogy szólít, amikor a keze a nyakamhoz ért.Megborzongtam.Felálltam és belenéztem a szemébe.Mosoly terült szét az arcán és várta hogy a kezemet az övébe rakjam..

- Na gyerünk, fogd meg a kezem! - a hangjában szemtelenség hallatszott, tudtam hogy valami turpisságra készül.Megfogtam a kezét és ő átvezetett a lakáson. Vakon követtem, szinte akárhová elmentem volna vele.Tudtam hogy soha nem bántana és mindent megtenne, csak hogy egy kis mosolyt csaljon az arcomra.Odakint nagyon hideg volt,december elején jártunk és az idő egyre hűvösebb, és hűvösebb lett. Ahogy álltunk az ajtó előtt fogalmam sem volt mit szeretne mutatni.Körülbelül másfél fejjel volt magasabb nálam, kék szemei csillogtak amikor rám nézett. Rám terítette a kabátját amit útközben hozott magával.

- Mire készülsz?- kérdeztem.

De ő csak mosolygott tovább és kinyitotta az ajtót.Először nem láttam semmit hirtelen annyira világos lett minden, hogy elvakított a fehérség. Aztán megláttam.Az arcomon óriási meglepettség tükröződött. Hatalmas hópelyhek hullottak a szürke égboltból és fehér szőnyeget alkotva az udvar füvén landoltak.Ismert engem. Tudta, hogy mennyire imádom a havat és meglepetést akart szerezni.Elkezdtem szaladni majd megálltam a havas füvön és kitártam a karjaim, és az arcom az ég felé fordítottam. Éreztem, ahogy az arcomra hullanak a hideg hópelyhek. El sem tudtam képzelni ennél jobb érzést. Aztán megéreztem az ajkait az arcomon. Magamhoz húztam és egy szót súgtam a fülébe..

- Köszönöm!