Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek... Most a mennyországhoz tartozol, és a csillagok jelzik a nevedet! Esik az eső odakint és a könnyek hullnak a szememből. S közben felteszem a kérdést: Miért?