’ Csak ültem azon a játszótéren, magamba roskadva, miközben a kisgyerekek ott játszottak körülöttem. Vidáman futkároztak, önfeledten kacagtak, s én egyre inkább szomorú lettem. Bár én is újra gyerek lehetnék, hogy ne is érezzem ezt a fájdalmat, amit most cipelnem kell! Én is csatlakozni szeretnék hozzájuk, velük akarok játszani, csúszdázni, hintázni naphosszat. Csak ültem ott órákig, míg lassan beesteledett, és próbáltam elfogadni, hogy azok az idők elmúltak, és én ehhez a varázslatos játszótéri klubhoz már sosem csatlakozhatok. Felnőttem, és ez azzal jár, hogy el kell fogadnom: a valóság nem mindig örömteli. ‘