Igaz. De ne hidd, hogy a nagyapád nem volt az. A józanság őrültje volt! Nem tudott repülni - én meg szerettem volna. Nem lehetett táncba vinni - én meg szerettem volna. És mivel a józanságával egyedül hagyott, önmagamnak daloltam és táncoltam, egy hosszú életen át. S egyre inkább pörögtem... pörögtem... pörögtem.

Mostanában néha már táncol egy kicsit velem!

Pár lépést tud már. Még számol a fejében „egy-kettő, egy-kettő" - de néha már elfeledkezik magáról, és önfeledten lépeget.

Miattam tanulja.

És néha én is odaülök a padjára, képzeld!

És beszélgetünk egymással - mert tudunk.

Az igazi, eltéphetetlen kötelékek láthatatlanok.