"Leültem az íróasztalomhoz, kinyitottam a matekfüzetem, és hirtelen felindulásból írni kezdtem az üres oldalra. Düh, csalódottság, és az elmúlt évek minden sérelme volt az, amit papírra vetettem. Leírtam, hogy szeretem. Hogy szeptember 8-án úgy belezúgtam, hogy azt sem tudtam, hol vagyok. Hogy soha nem tudtam, mit gondol. Hogy végignéztem, ahogyan mindenki rajta lóg. Hogy mit éreztem, amikor Vikivel járt. Hogy mi volt bennem szilveszterkor, amikor megcsókolt, és utána továbbra is Viki volt a barátnője. Leírtam mindent. Az érzéseimet, a kételyeimet, a hibáimat, a hibáit. Kilenc lap lett. Kétoldalas, szóval tizennyolc. Mikor az utolsó sort is befejeztem, megkönnyebbülten dőltem hátra. Így, az én szemszögemből nézve a dolgokat, nem volt annyira drasztikus a hiba, amit elkövettem. Az elmúlt évek történései mellett szinte eltörpült."