Sokszor van, hogy mondjuk, majd.. "Majd ha megtehetem, ha megteheted, ha ilyen vagy olyan leszel, ha ez vagy az lesz.. Majd akkor leszek boldog ha...." 

De a boldogság nem akkor lesz. A boldogság most lehetséges csak ebben a pillanatban. Egy feltétele van a szeretet, amit magad, és mások iránt érzel. Nem tegnap, és nem is holnap. Az akadályok, elvárások, a majd, csak mind kifogás, eltávolít a jelenből. Kifogás, mert ha eljön az a bizonyos majd, kitalálsz újabbakat, hogy ne kelljen érezni a jelent. A szeretet képes lebontani a falakat, megszüntetni az akadályokat, és a jövőbe vágyakozást is. 

Gondold végig. A nehézségek, aggodalmak... változnak, átmeneti természetűek. A szeretet állandó, és örök. 

Ha a körülményektől teszed függővé a szeretet, és a boldogságot, sosem kaphatod meg, mert mindig lesz majd. 

Ha egyszer, csak egyszer megérzed és megérted, mi a szeretet és a boldogság, nem lesz több majd, csak most.

Egyre inkább, rá kell jönnöm hogy magamnak való vagyok.

Hideg, és vissza utasító. Elvárásokkal teli, és magamban fojtó szeretettel. Amit nem tudok, kire ráönteni. Hiányzik valaki mellőlem, akinek a vállára rádőlhetek ha bánt valami. Aki nem néz hülyének, ha csak úgy az arcára nyomok egy puszit, és még csak megindokolnom sem kell. [saját.]

Van az a pillantás, ami egyetlen másodperc alatt szétszakít minden addigi köteléket, és teljesen újakat teremt az életedben, eltörölve mindent, ami addig számított.

Ne az kelljen, aki betoppan, majd hirtelen őrülten szeret, hanem az, aki nem tud és nem is tudott élni nélküled, hiszen utóbbi minden mosolyodtól erősebbnek érzi magát, az, aki meg őrülten szeret, valami olyanhoz ragaszkodik betegesen, amit most lát. Valamit, ami felcsillant előtte, de lehet, hogy egy év múlva már sehol sem lesz. Meglátja a csatáidat, és elsétál, hiszen mást képzelt el. Vágyj arra, aki ismer. Aki látja azt, aki vagy. Azt, aki nem törődik az álcáiddal, aki könnyedén átsiklik rajtuk, mert tudja, hogy nincs jelentőségük, és az, ami vagy valójában, mögötte van. Ne vessz el a lángokban. A lángok jönnek, fellobbannak, de van, hogy a fényük nem tart túl sokáig, vagy hirtelen kialszik. Vágyj valamire, ami tölt egy életen át. Valakire, akitől többnek érzed magad, hiszen a szerelem elmúlik, de a teljesség, amit a másik miatt érzel... az bizony örökre megmarad.

Pótolsz... folyamatosan pótolsz. Valamit és valakit. A hiányt és Őt. Az Ő hiányát. Pótolod vásárlással, utazással, kozmetikussal, apró élvezetekkel, olvasással... Csak éppen vele nem. Ám ne feledd: ma még megteheted. Amíg fiatal vagy, mindezt megteheted. De elérkezik az idő, amikor nem utazol, nem vásárolsz, nem mész kozmetikushoz, nincsenek apró élvezetek. És Ő sem lesz. Amikor a legnagyobb szükséged lesz rá. Már csak a hiány marad. 

Pótolhatatlanul.

Nem mondod, hogy szereted, mert nem mondhatod neki. Mindent elrontanál. Elfutna, elrohanna abban a pillanatban, ahogy megértené, hogy ez most más. Ez nem amolyan baráti ölelés, hanem annál több. Darabokra törtség, fájdalom marad minden érintés után, mert más az, amire te vágysz - de nem mondhatod el. Nem mondhatod el, mert túl fontos neked ő. Nem veszítheted el, bárkit elveszíthetsz, bármit túlélsz, de azt, hogy ő ne lenne többet... na azt nem.

Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani.

Nem jutsz be az egyetemre. Helyhiány miatt nincs állás. Helyhiány miatt nem kapsz szállodai szobát. Helyhiány miatt nem ülhetsz fel a repülőre. Helyhiány miatt másik éttermet kell keresned. Helyhiány miatt számtalan dologról kell lemondanod... És helyhiány miatt nem vagy boldog. Nem azért, mert nincs számodra hely más szívében. Hanem, mert nem találod a helyed.

Hiányzik.

Szerelem volt első látásra, utolsó látásra, örökkön-örökké tartó látásra.

Vigyázni kell a szavakra. Nem attól félni, hogy elárulnak, lelepleznek, hanem hogy némák maradnak olyan előtt, akihez szólni szeretnél.

Kell egy hang, ami bármikor megnyugtat, egy arc, ami mosolyra fakaszt egy szörnyen borzasztó nap után, egy tekintet, ami elfeledtet mindent, és emlékeztet arra, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy mellettem van, és biztosít arról, hogy itt bizony minden rendben lesz, ha fene fenét eszik, akkor is, mert olyan nincs, hogy együtt ne menne. Apróságokra vágyom, mégis a legnehezebben elérhető dolgok ezek.

 
Nincs szükség közhelyes mondatokra, idézetekre nagy emberektől,
azt hiszem épp elég mondanivalót ad egyetlen mondat.
Én tényleg nem tudom, mi lenne velem nélküled. ♥

Amikor azt hiszed, hogy mástól kell a szeretet, mert akarod, görcsösen, betegesen, nagyon, magadhoz szorítanád és el sem engednéd... Az bizony csak azért van, mert azt, amire épp szükséged van, amire vágysz, azt csak magadtól tudod megszerezni. Senki mástól. Kierőszakolhatod, megszerezheted magadnak a törődést, de egy biztos: valami hiányozni fog. Nem leszel teljes. Boldog sem. Keresheted kint, bent lesz az, amire vágysz. Nem véletlenül maradsz egyedül. Merj eleget venni, hiszen van miből. Vedd észre, nyúlj le érte, és hozd fel.

Versekbe illő szerelemről álmodozom, tudod, esőben csókolózásról, réten fekvésről, felhő bámulásról, csak lenni. Együtt-lenni. Azt mondod, a magányba elfárad az ember, én meg azt mondom, hogy: már belejöttem. De félek, legjobban a szakadástól. Félek, attól, hogy holnap eltűnsz, és megint majd évek telnek el, mire újból felbukkansz. Félek, hogy ez az egész csak három napig tart, ahogy a csodák is szoktak. Félek, hogy csak a múltam kavarodik fel újra, és a lelkem őrjöngeni fog. Mégis, mintha könyvből olvasnám a mondatokat, minden szó illik egymás után. Mosolyom fested fel és bevallom, nem érdekel, hogy mennyi időre. Kisimítod a gyűrődéseket, újrarajzolod a jelent és még csak nem is tudsz róla. Ilyen ez amikor annyira vágysz valakire, és a legjobb amit tehetsz, hogy nézed ahogy elmegy. Hideg, és közömbös. Az emlékeimet rabolod, zsebemben őrzött boldog pillanatok, csak úgy elillannak. Magaddal viszed, és ami nekem marad? A földig romboló hiány. Vajon most olyan boldog vagy, mint amilyen velem sohasem voltál? Kicsit olyan ez, mint szárazságban kívánni az esőt. Az édes után sósat enni, vagy fordítva. Talán csak pillanatnyi tudat zavarban élek. Csak legalább lennék dühös, káromkodnék, vagy csak egy kicsit fordulnék ki magamból. Legalább illetlen szavakat írnék le egymás után, vagy tízszer. De nincs bennem semmi. Csak hasonlatok tömkelegét tudnám írni, hogy mid lennék. Szomj űző kólád. Éberítő kávéd. Az arcodat, simító kéz. Valami ilyesmiket írnék, de nem. Számat okkal, hagyta el a 'nem' szócska, és még csak megmagyarázni sincs kedvem. Ezek mind csak érzelgős maszlagok. Csak ülök és pislogok, hogy el sem kezdődött. De véget ért, vagy vége se volt talán, ha eleje sem. Olyan ütemtelen ez az egész vacak. Hogy valaki nem beléd, csak melléd költözött, és lélekben még üres vagy. Nem tudsz mit tenni, ez van. Túlélem. Csak a szívemet hagytam ott.

'Butaság, hogy harcolj valakiért. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj és ne add fel, és tarts ki vagy szerezd meg őt mindenáron. Nem! A szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled, mert te kiharcoltad? Ez nem szerelem, ez önzés, kisajátítás! Az igazi szerelmeseket nem akadályozhatja sem távolság, sem család, sem vallás, sem semmilyen külső tényező abban, hogy együtt legyenek, mert akkor a másik a legfontosabb a világon, fontosabb annál, hogy mit mond róla a családod, a barátaid, a hited, így nincs is semmi, ami akadály lehet. Ha mégis, akkor az csak kifogás. A szerelemben mindenkinek szabad akaratából kell lépni, csak akkor az igazi.'

Az, amikor csendesen csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád.. Mikor biztonságban érzed magad és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol.. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed .. Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még Te sem tudtál azelőtt magadról .. érzed, hogy Te vagy a legboldogabb.És az is a szerelem, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, vagy meghallod őt .. És a szíved a torkodba dobog, mikor hozzád ér .. Amikor hirtelen mozdulattal magadhoz rántod, hogy érezd, hogy magadhoz láncold .. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod..

Lehet, hogy könnyebb felállni, mint egy helyben ülni. Könnyebb elfutni, mint ott maradni. Könnyebb elmenekülni, mint visszafordulni. Vagy könnyebb előre nézni, mint hátra. Egyszerűbb azt mondani, hogy semmi, ahelyett, hogy elmondanád mi bánt. De vajon jobb csendben maradni, amikor ordítanál? Elfojtani dolgokat amiket kimondanál? Ülni és várni, ahelyett, hogy csinálnál valamit? mert sajnos magától nem oldódik meg semmi sem. Kellünk hozzá, de még mennyire, hogy kellünk hozzá! Csak rajtunk áll vagy bukik minden!

Először csak beszélgettek. Aztán telefonáltok órákon keresztül. Minden gondotokat megbeszélitek egymással. Bíztok és hisztek egymásban Belé szeretsz majd ő is beléd. Szerelmesek lesztek. Majd veszekedtek. De ő elhagy egy idő után. Talán nagy a távolság? Már nem szeret annyira mert közbe van neki más? Nem tudhatod...de te tudod hogy te mindent megtettél a cél érdekében. Te reménykedsz, hogy megváltozik minden, majd jön valaki aki ezt jóvá teszi. Befoltozza azt a sebet amit rajtad ejtettek. És kezdődik elölről. De az első szerelem átka az, hogy azt egy életre megmarad benned. Mindenkit hozzá fogsz hasonlítani. Minden hozzá fog kötődni. De te szépen lassan el sétálsz a sötét felé ahova téged terelt a sors. Szépen, csendbe.

Te és én… két ember távol egymástól, mégis oly közel. Nem számolom a lépteket, vajon mennyi lehet? Te és én… látjuk ugyanazokat a felhőket, a kék eget; tudom, s érzem, te is ebben a pillanatban erre gondolsz. Te és én élünk valahol e félteken s nézzük a messziséget. Nézd most az eget, mily kék és szép. Magányos éjjen lásd a sok csillagot… én most veled vagyok akkor is, ha nem látsz s nem érhet el a két karod.

Ez nem elég. Nekünk. Legyél velem. Minden éjszaka. Esték. Együtt alvások. Közös ébredés. Reggelik. Azt akarom, hogy legyél velem a sötétben. Bátoríts, ha félek. Kísérj addig, ameddig csak lehet. Vigyázz rám. Szeress.