Boldogság. Ne hidd azt, hogy mások tesznek boldoggá. Lehet épp, egyedül fogsz ülni, és kavargatod a "keserű mint az életem" jellegű kávét. De boldog csak akkor lehetsz, ha meghallod a dalodat. Érzed, és átéled, hogy "most jó". Félek, teljesen átadni magam egy olyan érzésnek mint a boldogság. Hisz múlandó. Sokan úgy gondolják, a boldogság ellenség. Gyengévé teszi az embert, és kétségbe esünk, hogy előzmények nélkül, csak úgy sebtében van veszíteni valónk. Varázs ütésre minden megváltozik, az ember nézőpontja, a világra való nézete. És egy szem pillantás alatt életté válik. A keret képet kap, a kávénak íze lesz. A boldogság lelki állapot, nem pedig cél. Úgy hiszem, hogy akkor vagy boldog, amikor megtalálod a békét magaddal. Ez a felhőtlenség, nem mindig foglalható szavakba, talán akkor nyer igazán értelmet a 'jelenléte' az érzésnek. Ha nincs okunk, és egyszerűen megmagyarázni sem akarjuk. De végtére is mi a csuda ez a boldogság? Lehetséges minden ébren töltött percben boldognak lenni, napról napra, évről évre? Egyáltalán ér ez annyit, hogy törjük magunkat érte? Hogyan is értékelhetnénk a boldogságot, ha soha nem tapasztaltuk meg a fájdalmat? Néha azt gondolom, hogy azért olyan nehéz rálelni a boldogságra, mert reszketünk a megpróbáltatásoktól. Talán elfelejtettük a leckét, amit a lelkünk sötétjéből tanulhatunk meg. Hát nem arról van szó, hogy tudnunk kell megkülönböztetni a csillagot a ragyogásától? Hogy megértsük, milyen érzés a boldogság, amire oly elevenen törekszünk? [saját.]