Akkor, mindig.

Kezed a kezemen, fény, csönd.

Elrepülő pillanatok, levelek fordulnak a Nap felé, nézlek, te nézel, bőr a bőrön, forró.

Akkor, mindig.

Aranyszínű boldogságot sírok belül, ügyetlen félmondatok buknak ki belőlem, sóhajod a hajamban, kezed az arcomon. Árnyék. Vihar-utáni-kék, ezer-tavasz-illattal összegabalyodva átfut rajtam, villámlás, szívdobogás. 

Kezed a kezemen, lépteid dobbanása, szíved lüktetése. 

Hinném, ha tudnám, te vagy. Hiba, amit elkövetek, újra és újra és egyszer sem bánom meg. 

Csönd, fény. Lassú remegések az ujjaink végén, lusta mosoly az arcodon, reszkető öröm-félelem az enyémen. 

Ott, akkor, mindig.

Köszönöm neked.