"Beleszakadhat a szíved, van, hogy akkor sem lesz esélyed. Egyszerűen csak bele kell tanulnod abba, hogy mi van, ha valamit nem kaphatsz meg. És tudod mit? Nem is kell, hogy esélyed legyen. Hiszen ott, ahol semmi sem jön magától, ahol minden pillanat erőltetett, ... arra nincs szükséged, akármennyire is vonzó legyen. 

De egy dolgot ne felejts. Semmi sem történik véletlenül. Ha nem jön össze, ha nem sikerül, az minden bizonnyal okkal történik, azért, mert valami sokkal jobb dolog vár rád. Jobb megoldás, jobb ölelés, jobb csók.."

Érezni fogod legbelül, ha megértél a találkozásra. Becsülni fogod magad annyira, hogy tudd csak azt elfogadni, akire szívből vágysz. Nem beérni kevesebbel, csakis a legjobbal. Csak akkor és csakis akkor fog értelmet nyerni a milliónyi kiontott könnycsepp, és a be nem teljesedett, szappanoperásdis kapcsolatok. Érteni fogod, hogy velük miért nem volt rózsaszín köd, és vele miért van. Ugyanis ha bármelyikkel jött volna a nagy rózsaszín felhő, soha, de soha nem ülhetnél most ott mellette. És az szívás lenne.

Tudod, a szerelem nem úgy alakul ki egyik percről a másikra, azt meg kell, hogy előzze egy másik érzés, amiből aztán kialakul az igaz, mindent megváltoztató érzelem: félelem, düh, utálat. Ugye milyen érdekes, hogy ezekből egyszer szerelem lehet?

Ha erős a hited, valahogy jön és megtörténik. Megkapod mindenestül: öleléssel, csókkal, mindennel együtt, úgy, ahogy arra mindig is vágytál. Ugyanis a hit erre képes: elsöpör minden akadályt az utadból, és úgy tesz, mintha azok ott sem lettek volna. Már csak egy dolgot kell megtanulni: jól tudni hinni. Kétségek nélkül, mélyen, legbelülről, megkérdőjelezhetetlenül, mert másképp semmi sem fog történni.

Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod. Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást.

„Tűz a tűzhöz, víz a vízhez te meg énhozzám,

Ha megtehetném még az álmodat is én hoznám

Amit tőlem kapsz, azt tiszta mint az oxigén

Százezer szép szó, egy sem csúszik el egy rossz igén; ♥” 

"Nincsen szebb pillanat az életben, amikor a bántók rájönnek a dolgokra, és vissza sírnak a megbántottakhoz. Nincs szebb annál az üres mosolynál, ami erre a válasz. És egyszer mindenkinél eljön. Egyszer minden szem kinyílik..."

"Én már rájöttem, hogy milyen a számomra tökéletes férfi.. Ő olyan, aki mindig a szemembe néz, mert tudatni akarja velem, hogy amit mondd igaz is, nem csak üres szavak, mellébeszélések. Aki mindig mosolyog rám, hogy én is visszamosolyogjak, hisz boldognak akar látni. Olyan aki mindig örül ahányszor csak velem van, hogy én is tudjam, boldog mellettem. Aki simogatja az arcomat, hogy mindig nyugodt legyek. Aki szorosan ölel magához, hogy érezze, hogy ott vagyok vele és ő is velem. Aki mindig a kedvemben jár, akár csak apróságokkal is, hogy örömöt szerezzen nekem. Aki mindig megdicsér, hogy tudjam büszke rám. Olyan, aki nem csak akkor mondja, hogy hiányzom neki, amikor nem aludhatunk együtt, hanem mindig amikor nem vagyok vele. Aki nem sajnálja adni a puszikat, hogy tudjam mennyire szeret, de főként olyan akire bármikor számíthatok.."

‎"Annyira egyszerű: hagyd az életet, hogy vigyen. Magával, el, valamiben, át valahová, valakihez, anélkül, hogy bármit gondolnál. Egyszerűen csak fogd meg a pillanatot, és tartsd jó erősen a kezeid között. Nézd meg jól, elemezd ki, élvezd, és ne kattogj a jövő miatt. 

Akármit csinálsz, ha meg kell történnie, meg fog, ha tanulnod kell, az élet betanít, ha jönnie kell, érkezik majd ezerrel, mert valójában képtelenség elkerülni vagy kikerülni azt, aki neked kell. Az élet úgyis az orrod elé tolja, néha egy életre, van, hogy csak egy mondat erejéig, de nem is ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy csak az tévedhet el, aki gondolkodás nélkül él, és nem hallja meg a lényeget. Nem rakja össze a képet, meg hasonlók. Aztán meg pillázik, amikor ott áll a szakadéknál, mert azt sem érti, hogy hogyan került oda."”

Amit az életről tudni kell: 

Hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Hogy nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. Hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Hogy vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele... tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért.”

Mindig megkapjuk azt a bizonyos második esélyt: megtanulunk elesni, felkelni és nevetni.

Lelke mélyén mindenki érzi, hogy akkor élt teljes életet, ha úgy gondolhat magára, mint akinek az élete nem volt hiábavaló. Hogy ezt a helyet, ezt a bolygót, amelyikben éltem, jobbként hagyom el, mint amikor ideérkeztem. Hogy valakinek az életét mélységesen megérintette az én létezésem. Ezt mindannyian szeretnénk. Ennek semmi köze az életkorodhoz vagy önmagad megtalálásához. Bárki is lennél, bármennyi idős, csak egy gondolat választ el attól, hogy megváltoztasd az életed.

Aki ismer, az rád néz és tudja. Tudja, ha fáj, hogy szétszakadtál legbelül, tudja minden szó nélkül, ha nem, és azt is, hogy mikor rejted több kilónyi festék mögé az arcodat. Hogy mikor takargatsz valamit, vagy épp rejted el magad úgy, hogy még véletlenül se jöjjön rá senki sem arra, hogy baj van. Méghozzá nagy. De azt nem kell mindenkinek tudnia. Miért is kellene. Úgysem tudnának mit kezdeni vele, hiszen neked kell megoldanod, talpra állnod, meg minden. Nekik úgyis csak egy hiszti lesz a sok közül. Miért is lenne más. Közben meg nem az. Köze nincs a hisztihez. De ezt csak az ismerheti, aki benned van. Akit beengedtél, és nem az előszobában váratsz. Belőlük meg kevés van.

Gyönyörűnek lenni annyit jelent, hogy ragyogsz. Ha kell, ha nem, mindig, szívből, kifelé, ha bántanak, ha fáj, akkor is, mert meg tudod tenni. Hiszen sohasem felejted el azt, hogy ki vagy. Hogy mi van benned, hogy értékes vagy és mindenre képes. Nincs olyan, hogy bármi is összetörhetne úgy igazán öt percnél tovább. Mert bár minden nyomot hagy rajtad, azt már te döntöd el, hogy mennyire fog fájni életed hátralévő részében. És miért fájna, ha nem muszáj fájnia? Egyébként is vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni. Csak hagyd őket, egyszer úgyis minden a helyére kerül. Vagy lehet, hogy már rég a helyén van, csak túlságosan közelről figyeled.

Tudom, hogy mire vágyom. Érzem legbelül, és igen, van, hogy kivetítem másra. Valakire, aki nem is tudja, hogy mi az, hogy ölelés vagy hogy szeretet - számomra. De én tudom, hogy nekem mit jelent, így csak egy gyenge pillanat kell, hogy el tudjam hitetni magammal, hogy amit kapok, az elég. Közben meg tudom, hogy a felét se tudja megadni annak, ami elég lenne. Ad valamit, de nem azt, amire vágyom. Kapok valamit, de nem elégít ki. Nem elég, mert nem erre van szükségem. De valamiért mégis, időről-időre képesek vagyunk elhinni, hogy jó lesz. Hogy majd ez lesz "az", közben meg már az első pillanatban érzed, hogy nem elég, mert ez csak varázslat. Ideig-óráig tartó varázslat, ami elmúlik. De valamiért még mindig elhiszed, hogy ez most más lesz. Teletöltöd képzelettel, aztán menjen. Csak épp akkor van baj, amikor kiderül, hogy a képzeletnek köze sincs a valósághoz.

Vannak emberek, akiknek semmi fáradságot sem okoz, hogy vidámak legyenek. Vannak mások, akiknek ez, akármennyit fáradoznak is, nem sikerül.

Ha szeretsz valakit, akkor azt akarod, hogy boldog legyen, akkor is, ha emiatt egyedül maradsz.

Szerintem a kíváncsiság jobb a szerelemnél. Mert ha egyszer már voltál szerelmes, tudod mit tehet veled ez az érzés. A kíváncsiság viszont nem ilyen. Amíg csak kíváncsi vagy valakire, addig akármit érezhetsz.

A szerelem (...) nem múlik el, nem változik át, nem csökken, nem lesz hidegebb. Ha nem látod, akkor is veled, benned van, ha nem ismered, akkor is tudod, hogy létezik, ha otthagy, akkor is tudod, hogy szeret. Pedig lehet, hogy sohasem mondta ki, soha nem ért hozzád, soha nem keresett, csak megtalált. De nem ízlik neki az étel, ha nem veled eheti, túl hangos a zene, ha nem táncolhat veled rá, és hideg a legmelegebb paplan is, ha nem te fekszel mellette. Azt hiszem, ez a szerelem az igazi.

Van egy kisbetűs és van egy nagybetűs életed. Egy hétköznapi életed - és egy ÉLETED. Ha rád nézek, két embert látok. Téged, és azt, akit úgy hívok magamban, hogy TE. Mindkét látás fontos - de a második az IGAZI.

Ha lenne egy barátod, akiről tudnád, hogy nem fogod többé látni, mit mondanál neki? Ha tehetnél egy utolsó dolgot egy olyan embernek, akit szeretsz, mi lenne az? Mondd ki! Tedd meg! Ne habozz! Semmi sem tart örökké.

Hagyd. Akkor változik, ha itt az ideje. Akkor lesz másabb, ha másabbnak kell lennie. Ha megért rá. Vagy megértél rá. Nem akarhatod, hogy olyan legyen minden, amilyennek te akarod. Van, hogy az nem is jó. Csak árt, rombol, összetör. Az élet majd alakít. Mindenkit, mindent, úgy, ahogy azt kell. Neked csak egy dolgot kell tenned: hagyni, folyni, engedni.

Hagyd, hogy elkapjon az érzés, hogy magával vigyen. Mindig. Ne öld el, ne akard korlátozni, ne fojtsd meg, még véletlenül, egy pillanatra se, mert aztán egyszer azon kapod magad, hogy soha többet nem tudod visszahozni. (...) Vigyázni kell a szerelemmel. Törékeny. Olyan, amit ha nem hagysz kibontakozni, elbújik, és soha többet nem jön elő.

Tudod mi a szerelem? (...) Látni azt, amit senki más nem lát. És hagyni, hogy a másik lássa azt, amit senki másnak nem akarsz megmutatni.

Bánni fogod. Tuti, hogy bánni fogod, ha nem élsz. Nem most, nem is holnap, majd évek múlva. A mostot, hogy bénáztál. Fájni fog, hogy nem tetted meg, a fejedet fogod a falba verni, mert egyébként is miért voltál gyáva, meg hasonlók. Pedig csak merni kellene. Odafigyelni arra, amit érzel, és azt csinálni. Nem kifogásokat keresni, nem hisztizni, hanem húzni előre, és igenis felvenni a kesztyűt, ha az Élet a lábad elé dobja. Mondj igent, mosolyogj, szeress, bátran, kérdés nélkül, és semmit se vegyél túl komolyan. Merni neked kell. A te életed.

Ha nem élsz semmiért, akkor a semmiért fogsz meghalni.

Néha egészen addig nem jössz rá egy pillanat értékére, amíg emlékké nem válik.

A legrosszabb dolog, amit tehetsz velem, hogy elhiteted, hogy történni fog valami, amikor te is tudod, hogy nem fog.

Emlékszel, amikor elmondtam, hogy mit akarnak a lányok? Az igazság az, hogy a lányok csak akarnak valakit, aki szintén akarja őket.

Az életben az egyik legnehezebb dolog kényszeríteni magadat annak a dolognak az elfelejtésére, ami a legtöbb boldogságot okozta. Mindezt csak azért, mert annak már vége.

A legtöbbször az a személy, akinek a legnagyobb hatása van az életedre, marad a legkevesebb ideig benne.

Szerelemből nem lett semmi még, a szerelemtől nem lett senki szép. A szerelemtől nem kell semmi már nekem..

Akármi is történjen, soha nem akarom elfelejteni, milyen érzés vele lenni. Az érintését, az ízét, még az illatát is olyan mélyen a lelkembe akartam égetni, hogy senki, senki ne vehesse el tőlem.

Egy kínai mondás szerint: 

Akik igazán vonzódnak egymáshoz, azokat ezer mérföld sem választhatja el. Akik nem, azok akkor sem kerülnek össze, ha a szomszédban élnek...

Azt hiszem vége... Már nem érzem azt a szeretetet, amit eddig te váltottál ki. Talán már nem fogok úgy mosolyogni rád, ahogy eddig. Talán, már nem fog fájni annyira, ha nem válaszolsz, vagy ha nem törődsz velem... Lehet, hogy már túl vagyok rajtad. Vagy csak sikerült annyira mélyre eltemetni az érzéseimet, hogy már nem fáj, az űr, amit neked nem sikerült kitöltened...

Ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy „ezt már ezerszer elmondtad”, csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kislány korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát.

Szeretem a múltamat. Szeretem azt a kislányt, kamaszt, fiatal lányt aki voltam. Szeretem a régi és a volt barátaimat -azokat is, akik már nem barátok. Szeretem a régi és volt szerelmeket - azokat is, akik már nem szeretnek. Szeretem a régi és a volt álmaimat - azokat is, amelyek már nem álmok. Mert nélkülük ma nem lehetnék az, aki vagyok. Mert szeretem azt, aki ma vagyok. Szeretem a jelent. Szeretem azt a nőt, akivé ezen múlt alapján váltam. Szeretem tökéletes tökéletlenségét, nevetését és sírását, hisztijét és nyugodtságát, szenvedését és szenvedélyét. Nem vagyok tökéletes de már nem is vágyom ilyen balgaságra, csak szeretném mindig szeretni azt, aki éppen vagyok és azt az életet, amit éppen élek.

Néha csak feladnám és tovább sétálnék, választanék egy másik életet, egy egyszerűbbet, kevesebb meglepetéssel és kihívással, aztán meg belegondolok, hogy az a vesztesek játszmája, aztán meg pofozom magam, hogy miért vesztesezem le azt, aki ácsorog, hisz én is azt teszem. Aztán meg ismét jár az agyam, és beugrik, hogy de nem is, mert haladok ám előre, fogják a kezemet, csak minden úgy összefolyik. Olyan nagyon. Nem is értem. Minden esetre nyugtat, hogy a legjobb tanulók kapják a legnehezebb leckéket.

Vágyok valamire, ami különleges. Valamire, ami egyedi, ami szeret, amit szerethetek. Valamire, ahol minden csak úgy jön. Nincs játszma, se kényszer, csak úgy jön, nem kérdez, és elvisz magával oda, ahova soha nem akartam eljutni. Amitől mindig is rettegtem. Valójában nem is bánnám.

Nem egymásra támaszkodni, hanem egymást támogatva előre menni. Ennyi a lényeg. Csak két teljes ember találkozásából születhet meg ez a fajta kapcsolat. Nem érdemes mással beérni, mert így egy mese az élet. Hagyjuk a másikat, hogy a maga útját járhassa, míg Ő ugyanezt megteszi Veled szemben. Nem irányítjuk egymást, de éreztetjük: számíthat ránk a másik, mellette vagyunk. Ő úgyis tudja, hogy te ott vagy neki, és Ő is ott van neked. Ha valaki bántja a másikat, közösen, együttes erővel legyőzitek. Mert a jó játékhoz csapatmunka kell!

Miért beszélek neked az érzéseimről, amikor te sosem mondasz nekem semmit? Olyan, mintha a falba verném a fejem, kivéve, hogy ha a falba verném a fejem, azt legalább abba tudnám hagyni.

Vannak érzések, amiket soha nem felejt el az ember.

Azt mondtad, nem érzel már irántam semmit, és ez nagyon kellemetlen, mert én viszont igen. És lefogadom, hogy ezt te is tudod.

Látom, ahogy ránézel. (...) És nem kaphatod meg. Talán csak annyi az egész, hogy eddig sosem tudtad meg, milyen akarni valamit, ami nem lehet a tiéd.

A megbánás olyan fölösleges érzelem, nem gondolod?

Meg kellett próbálnom. És megpróbáltam. (...) De istenemre mondom, nem akarok senki mást, csak téged. Nem is akarok mást akarni, csak téged.

Talán ezért nem tud sírni, döbbent rá hirtelen, ahogy száraz szemmel a mennyezetet bámulta. Mert mi értelme lett volna sírni, ha úgysincs, aki megvigasztalja? És ami még rosszabb: ha úgysem tudja megvigasztalni magát?

Mindig úgy volt, hogy akartam egy fiút aztán megismertem, és akkor már nem akartam többé, de veled csak egyre erősebb és erősebb lett az érzés.

Akármi vagy is testben (...), akár fiú, akár lány, akár erős, akár gyenge, akár beteg, akár egészséges, mindez sokkal kevesebbet számít annál, mint ami a szívedben van.

Nem tudom, ki vagyok (...). Amikor azt látom, hogy a te szemedben ki vagyok, akkor megpróbálok az az ember lenni, mert te hiszel abban az emberben, és azt hiszem, a hit elég hozzá, hogy azzá tegyen, akit te akarsz.

- Időnként úgy el tudsz veszni a gondolataidban (...). Jó lenne, ha oda is követni tudnálak. 

- De hiszen tudsz (...). Szünet nélkül itt vagy a fejemben.