Tudnunk kell hogy sok kapcsolat esetén fordul elő, hogy két ember nem egyformán ragaszkodik egymáshoz ilyen esetekben már a találkozáskor sem ugyanazt élik át..

és hogy vajon miért hajlamos valaki újra és újra ugyanabba a gödörbe esni? képzeld el, hogy egy parkolóban rükvercben többször nekihajtasz a falnak,ugyanis az első koccanástól annyira be pánikolsz, hogy a fék helyett a gáz pedálra lépsz, majd újra és újra nekihajtasz a betonnak.. és, valahogy így van a kapcsolatainkban is, ismételjük ugyanazokat a hibákat.. holott tisztában vagy vele, melyik pedál mire való, valamiért mégis mindig a rosszat nyomod meg.. a valódi szerelem úgy gondolom soha nem az elérhetetlen erőltetések drámája, hanem szeretni és szeretve lenni akkor, ahol lehetséges.. és nem bírod felfogni, mi is történt,nem veszed

komolyan, inkább reménykedsz, kezdetben ez hasznos, de hosszú távon azonban nem segít ha átadjuk magunkat a vigasznak, meg hogy van még remény az újrakezdésre. amíg reménykedünk, ahelyett hogy végre tovább lépnénk, vigaszt jelenthet számodra a tudat hogy aki befejezte a kapcsolatot, hogy ő is szenvedhet, az egyetlen különbséggel, hogy ő már előrébb jár az időben. aki szakít, véleményem szerint az hamarabb átéli és túlteszi magát a szakítás gyötrelmein, szakítás után ön értékelésünk körülbelül a nullával egyenlő,tudom mert én is voltam ilyen helyzetben és mindenért magamat okoltam.. ha már ezt érzed, még ha nem is akarod bevallani magadnak akkor itt az idő, hogy végre erőt vegyél magadon,és felejtsd el végre ezeket a negatív gondolatokat. nagyjából hatalmat adsz neki hogy, ő döntsön arról, hogy a boldogságod tőle függjön, lassan ez az érzés úgy is elfog múlni csak adj időt magadnak és ezekből az érzésekből nem marad más csak közömbösség, érdemes-e vajon heteken, hónapokon, át álmodozni valakiről? Szép dolog belehalni a viszonzatlan szerelembe, viszont megélni a szerelmet még szebb. [saját.]