"Aztán visszalépsz a hétköznapokba ugyanúgy ahogy eddig tetted, újból és újból csak várakozol, nézegeted a vonásaid a tükörben, azon morfondírozva, hogy egyáltalán nem vagy tökéletes mégis szerethető vagy. Félek, hogy azt hiszed bántanálak, félsz, hogy azt hiszem bántanál. Elfogadni, és nem kérdezni, hogy honnan jön. Csupán, tényleg csak ennyi lenne?! Nem feszegetni, hajtani a miértjét.. De hát ez túl egyszerű lenne, nem igaz? ..Beletörődni, és hagyni, hogy szeressenek, így tökéletlenül mégis tökéletesen. Aztán minden csak úgy jönne magától, nap nap után.. Ha adnál szavakat, én adnék szíveket, papírból hajtanám, mint mások a repülőket.." [ saját.]