Nincs megírva senkinek a sorsa, változatok végtelenjét kínálja az élet. Napról, napra élünk mindnyájan. Elégedetlenek vagyunk, elutasítóak, és miért? Mert könnyebb lázadni, mint belenyugodni, hogy igazából mindenünk meg van a boldogsághoz. Épp csak együtt élni nem tudunk vele. Minden apró kézenfekvő dologban a rosszat látjuk, tudatlanságban élünk..Úgy gondoljuk, mindenkinek jó sora van, csak mi vagyunk ennyire elcseszettek. Ez talán a legelviselhetetlenebb, amikor a jellemükből adódóan vagyunk érzéketlenek. Elhitetjük magunkkal, és másokkal is, hogy tényleg ilyenek vagyunk. Holott valójában a feketében van a fehér, és a halálban az élet. Idegennek érezzük az életet, és ameddig ez így lesz, olyanunk vagyunk mint akik próbaidőre jöttek a világra. Pedig létezésünknek mindennél fontosabbnak kéne lennie. [saját.]