Vágyhatsz rá, ha már késő. Akarhatod, ha már nem a tiéd. Megszakadhat a szíved érte, miatta, felette, ha egyszerűen már késő, akkor késő. Közben meg vele minden könnyebb lenne, szebb, egyszerűbb, de hiába. Az érzés, ami életben tartott, ami minden rosszat képes volt kiverni a fejedből, most elillant, másnál keresi az új helyét, sőt, talán már meg is találta. Vajon még hányszor nyitjuk ki későn a szívünket? Ugyan még meddig kell várnunk, türelmesen, kitartóan, miközben csak azt szeretnénk, hogy maradjon, szeressen, hogy teljessé tegye az életünket?

Nem hihetsz a félelemnek: nem akarsz te zárt kapuk mögött élni, hitetlenül, miközben a szerelem létezik. Ne akarj rettegve félni, mert mi lesz, ha jön, te meg elveszíted. Akard, és fogadd el. Élvezd, szeresd, engedd bele magad, önfeledten, szabadon, hiszen ezt is túléled.