Oldalak

2014. április 10., csütörtök

New love
monoton zörög a lélek, ki-be járkál
rajta a félelem, s a szív – megnyugtatni képtelen -
félrever olykor a lámpaláz hevében.
eljátszani, mintha tudnék játszani
- sejtjeim tagadják – nem tudnék magamból
kifordulni, s olyan ez, mint egy
láthatatlan üzemmód – csak nem én irányítom.
gyomorban landoló kávécseppek – kopp,kopp,
s a wifijel erőssége egyenesen arányos
a társaság igényemmel – az az nulla.
de téged, téged várlak – szüntelen és remegve.
némaságban burkolózott minden, pedig
világnak kiáltanám: szeretlek!
de nem teszem, csak magamban mormolom
- majd újabb kortyokat nyelek a kávéból s üvöltöm
hangosan magamban, hogy visszhangzik
neved a bordáim között.
vakon kóborol a lélek – keresi nyomaid a szobában,
de a távolság még üveggolyó, s csak kezemben
forgatom az itt maradt holmijaid – szeretem a szagukat.
közben a telefon villog, képernyőn felirat:
kevés a telefon tárhelye – a szívemnek is, azt hiszem,
mert mióta beleköltöztél, nem fér bele semmi más.
az ilyen napokon pedig, mikor azt várják ne legyek önmagam,
arra gondolok, hogy te épp ezért szeretsz: amilyen vagyok.
és nekem elég ha neked jó vagyok, így:
utánzásra képtelenül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése