Melléd ültem gondolatban, már csak így lehet, ez romlott szerelem. Lassú gyógyulás, szívterápia. bár fogalmam sem volt soha, hogy is van ez igazán. Milyen is az öngyógyítás. Maradtam az “idő minden sebet begyógyít” közhelynél. Mindig eldöntöm nem foglalkozom véletlennel feltéve ha ez az, és így hívják. Csak a puszta tényekre hagyatkozom. Az az, hogy nem történik semmi. tehát feleslegesen ne túráztassam magam. Nem csak engem rág a múlt okozta fájdalom és nem csak engem tép a jelen. Talán egyszer jobb lesz, aztán révbe érünk és boldog lesz mindenki a saját jelenében, ami most még jövő – de nem közös. lassan magamba vésem, ezt is felfogom és elengedem, hisz a gyógyulás hosszú folyamat. Talán a tegnap dobott vissza. Talán a ma nem elég erős. Nem erős és életképtelen a holnap is. Fojtott, lassú lélegzetek sora. Máról holnapra élés. Néhol mából a tegnapba zuhanás. Majd újra mászok a jelenbe. Álomszerű teleportálások sora. útkeresés. Talán még könnyebb lesz, mikor a fecskék visszatérnek. Igyekszem jól maradni, nem letörni, egyensúlyban lenni. Nehezebb mint gondolnád. belém ragadnak a töredékek. Tologatom őket a szoba egyik részéről a másikra. Mikor napok múltán is pontosan emlékszem egy szem színére. Szentimentális gondolatok sora és még most is harapdálom a szám szélét. Fény vagy, olyan örökké világító. Valahogy a sötétben mindig megtalállak. odatévedek, mint egy molylepke a lámpa fényéhez. Néha belekapaszkodom egy foszlányba, de elporlad a kezeim közt. Már sosem lesz olyan, mint volt, a kezdetek kezdetén. Hevesen lüktető, a vért ezer felé pumpáló. Tartanám még, de nem tudom. Csak a gombom forgatom céltalanul. Szerencsét rég nem várok tőle. Kabát alatt rejtegetem ezt a keserű érzést. Szívemen melengetem, őrzöm, Isten tudja miért. Talán csak megszokott rossz. Talán könnyebb hordozni, mint letenni valahol, félve attól, hogy üres lennék nélküle. Saját magam darabolom fel lelkem darabjai és pácolom valami sós lébe, majd ragasztom össze újra. Minél inkább akarom lerázni a múlt rabláncait, annál jobban szorítják össze a kezeimet. Fel-felbukkanó töredékek tiporják szét a naponta felépített lélekváram. Felkapnak újra, visznek és vonszolnak magukkal egy ideig, majd újra ledobnak egy kopár kietlen vidéken.