Pecsétet tettünk szívünkre, hogy megtelt. Bárhol jó veled, bármikor, bárhogyan. 

Kár, hogy nem érted amit mondok, kár hogy ezt érzed amit. Néhány rosszul kimondott szó eldadogása. Mint amikor a pohár üres, és csak a szomorúság gyűlt össze az alján. Most újból, újból csak a várakozás ami mellettem maradt, és ez a semmilyen haszontalan érzés. Kellék, vagy másodlagos személy.. mint egy örök körforgás. Félek, hogy azt hiszed bántanálak, félsz, hogy azt hiszem bántanál. Nem feszegetni, hajtani a miértjét.. De hát ez túl egyszerű lenne, nem igaz? Beletörődni, és hagyni, hogy szeressenek, így tökéletlenül mégis tökéletesen. Aztán minden csak úgy jönne magától, nap nap után.. Ha adnál szavakat, én adnék szíveket, papírból hajtanám, mint mások a repülőket. Szívem a szíved játszótere. Mindenről írnék,és közben írok is de mégsem. Karakterekbe nem fér az érzés de valahogy belém sem. Nincsenek rá megfelelő szavaim. Szeretnék írni Rólad, de a néma falak és a csendes betűk maradnak billentyűzetben. Ugyan még sok dolog zavar, de már nincs kedvem törődni velük, ahogy neked sincs velem. És benyögtük a viszlátot.